Belföld

Medián: tovább nyílt az olló a Tisza és a Fidesz között, 73 százalékon áll a kormánypárt

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A fideszesek nemcsak kevesebben lettek, hanem a pártjuk iránti elkötelezettségük is lazult.

Egy kicsivel még tovább nyílt az olló a Tisza és a Fidesz–KDNP között. A Medián júniusi közvélemény-kutatása szerint, amelyet a HVG közölt, két és fél hónappal a választások után sem múlik az eufória:

  • a teljes népességen belül 60 százalékon áll a Tisza, míg a Fidesz 18 százalékon,
  • a választani tudók, valamint a választani tudó biztos szavazók között 71-, illetve 73 százalék a kormánypárt támogatottsága, Orbán Viktoréké pedig 21-21 százalékos.
  • Egy hónap alatt a teljes népességben hibahatáron belüli mértékben, 1 százalékponttal csökkent ugyan a kormánypárt támogatottsága, az ellenzék viszont 3 százalékpontot veszített.
  • A fideszesek nemcsak kevesebben lettek, hanem a pártjuk iránti elkötelezettségük is lazult: azok körében, akik állításuk szerint biztosan részt vennének egy közeljövőben tartandó új választáson, és tudnak is pártot választani, a Fidesz két százalékpontot veszített, míg a Tisza három százalékpontot erősödött.

Ráadásul a májusi 62 után immár a válaszadók 63 százaléka állítja, hogy áprilisban a Tisza Pártra szavazott.

Nemcsak a Medián mér 70 százalék körüli támogatottsági szinteket a Tiszának: a legtöbb közvélemény-kutató szerint az 1990-es rendszerváltás óta nem volt ilyen népszerű párt az országban.

Magyar Péter szerint a Tisza támogatottsága azt mutatja, hogy a magyarok a Tisztítótűz művelet mellett állnak

„A példátlan támogatottság megmutatja, hogy a magyarok szinte egy emberként állnak ki a Tisztítótűz művelet mellett, és elsöprő arányban támogatják az orbáni gazdasági és politikai maffia elleni küzdelmet. A mostani számok megerősítik, hogy a honfitársaink (még a fideszesek jelentős része is) támogatják a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállítását és az Alaptörvény 17. módosítását. A Fidesz további zuhanásában és szétesésében természetesen szerepet játszik a felelősséghárítás, a vállalhatatlan országgyűlési szereplésük és a is, hogy egyre több bűnük lepleződik le (pl. a költségvetés kifosztása és a vitnyédi migránstábor építése)” – írta a kormányfő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik