Az Integritás Hatóság jogköreit jelentősen megnövelik – az MTI arról kérdezett, hogy az IH elnöke ellen indult eljárás befolyásolja-e az egyeztetéseiket az ügyben.
A hatalmi ágak szétválasztása innentől fokozottan érvényben lesz, a kormánynak az eljáráshoz nincs köze – válaszolta a kormányszóvivő.
Magyar azzal egészítette ki, hogy ami történt, annak a jele, hogy működnek a hatóságok és az igazságszolgáltatás. Hozzátette, hogy a törvénycsomag nem személyekhez, hanem intézményekhez fűződik, utóbbiak vezetőinek észrevételezési joguk van.
Másik kérdés: a költségvetés módosításával kapcsolatos vizsgálatok jelenleg folynak. Magyar úgy látja, hogy a 2026-os felülvizsgált költségvetést szeptember elején tudják majd a parlament elé terjeszteni. A kormány várhatóan október közepén fogja nyilvánosságra hozni a jövő évi költségvetés tervezetét.
