A következő élő közvetítés része Magyar Péter: Felszólítom a köztársasági elnököt, hogy kérjen fel kormányalakításra, aztán távozzon a hivatalából, és ugyanerre szólítom fel az összes bábot – kétharmadon a Tisza

Orbán Viktor: Az eredmény fájdalmas, de egyértelmű, a győztes pártnak gratulálunk

Vastaps fogadta a Bálnában Orbán Viktort és a Fidesz főembereit a Bálnában felállított színpadon, a miniszterelnöka rögtön kijelentette: a választási eredmény számukra fájdalmas, de egyértelmű, a kormányzás felelősségét nem ők kapták, a győztes pártnak így gratulának.

Orbán köszönetet mondott a választóknak és a Fidesz-KDNP-re szavazóknak, illetve a határon túli szavazóknak is. Mint fogalmazott, nem tudjuk még, hogy ez a választási eredmény mit jelent pontosan, de azt kijelentette, hogy ellenzékből is folytatni fogják a munkát, szavazóikat és a magyarokat pedig nem fogják cserben hagyni.

„Mi nem adjuk fel. Soha, soha, soha, de soha nem adjuk fel!” – jelentette ki Orbán, mire a közönség ismét tapsban tört is. A sebek gyógyítása után hamarosan indul a munka, amihez szükség lesz Orbán szerint mind a 2,5 millió szavazójukra.

A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt – zárta felszólalását a miniszterelnök.

Szajki Bálint / 24.hu
Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik