Néhány perccel a négyórás határidő előtt visszalépett a jelöltségtől Czeglédy Csaba.
Meghoztam életem talán egyik legnehezebb döntését: városunk érdekében kiszállok az országgyűlési versengésből. Teszem ezt kényszerből, jobb meggyőződésem ellenére
– jelentette be Czeglédy, aki a Demokratikus Koalíció támogatásával független jelöltként indult volna a Vas 1-es, szombathelyi kerületben. Továbbra is úgy gondolja, ő lett volna a legalkalmasabb a térség képviseletére, azonban „a Fidesz által teremtett torz, a jogállamot csúfoló választási rendszer” miatt nem maradt más lehetősége, mint az, hogy kiszáll a versenyből.
A belső kényszer pedig az, hogy én nem tudnék azzal a tudattal együtt élni, hogy fideszest segítek győzelemre. A Fidesz annyi mindent elvett tőlem az elmúlt tizenhat évben: a becsületemet nem tudta. A becsületemet nem adom
– mondta.
Czeglédy listán a Demokratikus Koalíció listájára fog szavazni, mert „nagy tragédiának tartaná, ha a baloldali és liberális értékeknek nem lenne a parlamentben képviselete”. Támogatóit arra kérte, egyéniben szavazzanak a legjobb meggyőződésük szerint, vagyis nem állt be a tiszás Rápli Róbert mögé.
Nem Czeglédy az első visszalépő a DK-nál. Először Kopping Rita jelentette be visszalépését Kecskeméten a Tisza Párt jelöltje javára, őt ezért kizárták a DK-ból. Aztán viszont Dobrev Klára újabb három DK-jelölt esetében maga közölte ugyanezt:
- Budapest 6-ban Komáromi Zoltán léptették vissza,
- Budapest 8-ban Ternyák Andrást,
- Nógrád 1-ben Godó Beatrixot.
Ezután a dunaújvárosi jelölt, a korábbi párbeszédes Szabó Zsolt is visszalépett az országgyűlési választástól a tiszás Nagy Ervin javára.
