Immár elérhető a 24.hu választási térképe, amelyen kereshető minden egyéni választókerület és az országos pártlisták összes jelöltje.
Egyetlen kattintással elérhetők a körzetek 2022-es választási eredményei is.
Az elsősorban a népszámlálási adatokra épülő adatbázisunkban hőtérképen követhető nyomon a fiatalok és az idősek aránya, az érettségizetteké és az érettségivel nem rendelkezőké, a munkanélkülieké, a gyermektelen családok aránya, a magukat romának vallóké, a komfort nélküli ingatlanban élőké, de még a 2010 után épült vagy éppen a napelemmel fölszerelt ingatlanok aránya is. Megannyi társadalmi különbség, igazság és igazságtalanság – számszerűen.
Látható az is például, hogy a Baranya megyei körzetek közül a mohácsiban 17, a szigetváriban 33 százalék az 500 lakosúnál kisebb településen élők aránya – nem csoda, hogy Nyugat-Magyarországon ezek számítanak a Fidesz egyik legerősebb bástyáinak. De szembetűnő az is, hogy a hajdúböszörményi körzetben, amely hagyományosan fideszes vidék volt, szinte mindenki a körzethez tartozó öt, 5000 főnél népesebb város valamelyikében lakik – talán így érthető, miért veszi biztosra a győzelmüket ott Magyar Péter, hiszen a közvélemény-kutatási adatok szerint már csak a falvakban mutatható ki fideszes előny.
Olyan statisztikai adatokat osztunk meg, melyek illusztrálják, hogy milyen sok dimenzióban különböznek az egyes választókerületek, s ezek fényében elgondolhatjuk, hogyan válnak egyes körzetek nehéz tereppé az egyik és könnyebbé a másik nagy párt számára.
Aki pedig az így szerzett ismereteit a parlamenti matematika nyelvére fordítaná le, használja mandátumkalkulátorunkat!
