Mi úgy tudjuk, hogy nyerésben vagyunk
– mondta szerdán a Blikknek adott interjújában Orbán Viktor, amikor arról kérdezték, hogy mi a helyzet a közvélemény-kutatási számokkal.
A miniszterelnök annyit megosztott, hogy nehéz most mérni, mert felfokozott a hangulat, de azért vannak számaik, és azok alapján a Fidesz vezet. Hozzátette azt is:
Nekünk most nem erőviszonyokat megfordító kampányt kell folytatnunk a hátralévő napokban, hanem előnymegtartó kampányt
– jelentette ki, majd később hozzátette, hogy ő arra készül, hogy vasárnap arról fogják értesíteni, hogy nyert a Fidesz.
A Medián mást mutat
A Medián a legutóbbi öt reprezentatív kutatása alapján mandátumbecslést készített, amely szerint a Tisza Párt 138–143 mandátumot szerezhet, ami biztos kétharmados többséget jelentene a Parlamentben, míg a Fidesz 49–55 helyre számíthat. A kutató hangsúlyozta: becslésről van szó, a pontos eredmények csak bizonyos sávon belül jelezhetők előre.
A számítás szerint a Mi Hazánk nagy valószínűséggel bejut a Parlamentbe, öt-hat mandátumot szerezhet. Más pártok esetében érdemi parlamenti jelenlét nem valószínű. A Medián azt is vizsgálta, hogy hogyan változtak a pártpreferenciák 2022 óta: a Fidesz korábbi szavazóinak mintegy egynegyedét elveszítette.
