Kedden Kiskunlacháza, Kalocsa, Baja és Szekszárd után bő egy órás késéssel érkezett Magyar Péter Kaposvárra, vagy ahogy ő nevezte később a beszédében, az „öreg ügynök városába”, ezzel Szita Károly kaposvári polgármester ügynökmúltjára utalva. A Tisza miniszterelnök jelöltje a már megszokott, zászlólengetős bevonulással érkezett a színpadra, a rendezvényre látogatók között elhaladva.
Ováció fogadta a Tisza-kétharmadot jelző kutatást
„Szeretnénk-e, hogy olyan emberek kezében maradjon ez az ország, akikről feketén-fehéren kiderült, hogy nem magyar érdekeket képviselnek?” – tette fel a költői kérdést a politikus, majd hozzátette: „Még büszkék is rá, hogy orosz érdekeket képviselnek”.
Magyar szerint érzik a Fidesz-szavazók is, hogy át lettek verve, mert a polgári, európai, békés, fejlődő, családbarát és vidékbarát Magyarország helyett pont az ellenkezőjét kapták.
Talán soha nem néztünk ki ilyen jól!
– vonatkoztatta a korábban Orbán Viktor által gyakran használt szófordulatot Magyar a tiszás rendezvényen résztvevőkre, de a kiszólást a Medián által legutóbb mért közvéleménykutatásra is lehetett érteni, mely szerint biztos Tisza-kétharmad jöhet. A legnagyobb ovációt és tapsot a beszéd során talán ennek a friss eredménynek a bejelentése váltotta ki.
Önkéntesek és példaképek
Magyar Péter a több mint ötvenezer tiszás önkéntesnek is köszönetet mondott, akiknek hála, elmondása szerint övék a legnagyobb politikai közösség Magyarországon.
Írjunk már közösen történelmet!
– buzdította Magyar a rendezvényen összegyűlt szimpatizánsokat.
„Az ügynökakták kinyitása az egyik első intézkedése lesz a Tisza-kormánynak” – ígérte.
A pártelnök most is kiemelte Szabó Bence nyomozószázadost, Pálinkás Szilveszter századost, és Gundalfot, aki kiállásukkal mind arra adnak reményt, hogy egy „működő és emberséges Magyarországot” építsenek Magyarék.
A miniszterelnök-jelölt azt is kifejtette, ki a magyar. „Aki magyarul gondolkodik és álmodik, az magyar ember. Aki Adyt, Petőfit, József Attilát és Radnótit tudja olvasni és mondani, az magyar ember. Stop.” Ők mindenkit képviselni fognak, éljen bárhol is – tette hozzá.
