Az állam titokban több tízmilliárdot csorgatott a 4iG elnökéhez, Jászai Gellérthez köthető magántőkealapba, hogy aztán a tőkeerősnek tűnő 4iG felvásárolja a magyar hadiipari cégeket.
A Direkt36 cikke szerint az állami tulajdonú Eximbank és egy szintén állami hátterű befektetési vállalat, a Széchenyi Alapok összesen 37 milliárd forintot fektetett be egy, a 4iG elnökéhez, Jászai Gellérthez köthető magántőkealapba. Ez a titokban zajló pénzügyi tranzakció tavaly májusban történt.
Alig egy héttel később, tavaly május közepén egy állami pályázat keretében még több forráshoz jutott a 4iG. Ezen pályázat során egy állami vállalat az 50 milliárdos, védelmi fejlesztésekkel foglalkozó tőkealapjának kezelését bízta rá Jászai egyik alapkezelő cégére. Ez a cég ezt a pénzt egy Jászaihoz köthető másik magántőkealapba tette.
Tavaly augusztusban aztán ez a két, Jászaihoz köthető magántőkealap a hozzájuk befolyó több tízmilliárdnyi állami forrást a 4iG egyik leányvállalatába, a 4iG SDT-be öntötte. Ez volt az a 4iG-cég, amely a tavaly októberben aláírt adásvételi szerződések keretében 72 milliárd forintért többségi tulajdont szerzett a magyar állam több védelmi cégében, majd külön tranzakciókban még további védelmi vállalatokba is bevásárolta magát.
A Direkt36 kutatásai szerint ugyanis a 4iG épp az államtól, vagyis az adófizetők pénzéből jutott – részben titokban – jelentős, több tízmilliárdos forráshoz a privatizációs folyamat idején, holott a kormány azzal indokolta az állami tulajdonú védelmi vállalatok eladását a 4iG-nak, hogy „piaci alapon működő hadiiparra van szükség”.
