– ez az egyik legnépszerűbb és leginkább konkrét közjogi vállalás a Tisza Párt részéről, melyben sokan a rendszerváltás ígéretét, illetve az esetleges újabb posztliberális rendszerépítés gátját látják. Annak fényében, hogy az elmúlt 16 évben kiépült politikai rezsim elválaszthatatlan Orbán Viktor személyétől, érthető, hogy miért rezonál ez az üzenet, mégis rejtély számomra, hogy pontosan mit várnak tőle az ellenzéki szavazók. Hiszen az Orbán-rendszer története és a Tisza felemelkedése egyaránt arra mutat rá, hogy elsősorban miért nem az ilyen klasszikus, fékek és ellensúlyok típusú jogállami mechanizmusoktól kell várni a megoldást a magyar képviseleti demokrácia kihívásaira.
A képviseleti demokrácia ugyanis jóval több, mint törvények és állami intézmények, illetve az ezek működését pártfüggetlenül számonkérő civil szervezetek összessége. Bár ezt a magyar elit hajlamos volt elfelejteni az 1989-es rendszerváltási folyamat során is, ahogyan arra Csigó Péter a korszak politikai gondolkodását elemző tanulmányában rámutatott.
És mi az, ami oly sokszor kívül marad az elit politikai képzelőerején? Az, ami valójában megkülönbözteti a populáris vagy tömegdemokráciát az elitek által vezérelt demokratikus rendszerektől:
