Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője és elnökségi tagja a Facebook-oldalán osztotta meg nyílt levelét, amiben arra kéri „a tíz legbillegőbb körzet” DK-s és kutyapártos jelöltjeit, lépjenek vissza.
Mint fogalmazott: „Arra kérlek Titeket, hallgassatok a szívetekre és halljátok meg a hazáért aggódó magyarok millióit: lépjetek vissza! Lépjetek vissza és ne induljatok el azokban a körzetekben, ahol indulásotok egyértelműen a kormányváltást veszélyezteti.
Saját pártjaitok vezetői sajnos nem voltak sem elég bölcsek, sem elég bátrak ahhoz, hogy a helyes döntést meghozzák. Saját politikai céljaikat, saját személyüket a haza érdekei elé helyezték.
Bedő szerint ezekben a körzetekben néhány száz szavazaton múlhat a választás kimenetele, a kormányváltás, és nem igaz az az állítás, miszerint „ha Ti nem indultok, akkor szavazóitok nem mennek el szavazni. Többségük akkor is elmegy, de a szavazatok megosztása helyett az egyetlen jelöltet választja, akinek van esélye legyőzni a Fidesz jelöltjét.”
Tudja, hogy a döntés nem könnyű, ő pártjával, a Momentummal tavaly májusban ugyanígy átélte ezt: „mi, momentumos képviselők a teljes politikai karrierünket adtuk fel hazánk jövője érdekében.”
Tegyétek most félre ti is egyéni ambíciótokat, pártjaitokhoz való tisztelendő hűségeteket, és egyetlen egy szempont vezérelje most döntéseteket. Hazátok szeretete és a nemzet sorsa
– írta még a politikus, aki – amellett, hogy posztjában meg is nevezi a levele címzettjeit (Békés 2., Csongrád 3. és 4., Komárom-Esztergom 3., Pest 9., Somogy 4. Tolna 1., Veszprém 3., Heves 1., Nógrád 1. választókörzetek DK-s és MKKP-s jelöltjeit) – követendő példaként Kopping Ritát, a DK kecskeméti önkormányzati képviselőjét hozta fel, aki a kormányváltás érdekében péntek reggel visszalépett az országgyűlési képviselő-jelöltségtől, és akit ezért a DK már ki is zárt a pártból.
Kopping Rita és az ellenzéki zsongás
Bedő szerint annak ellenére, hogy a kecskeméti jelöltet kizárta a pártja, „erkölcsileg mégis ő győzött, és tiszta lelkiismerettel nézhet honfitársai szemébe”. Kopping Ritát péntek kora délután sikerült is elérnünk, interjúnkat döntéséről itt találja. Ebben beszélt arról, mit szól kizárásához és ahhoz, hogy Dobrev Klára DK-elnök és a párttársai szerint azért lépett vissza, mert megzsarolták őt a tiszások, „fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás”.
De nem minden párttársa osztja az elnök vélekedését. Bodrozsán Alexandra kecskeméti képviselő védelembe vette kecskeméti párttársát, és azt írta:
Ne álljatok meg félúton. Nyugodtan zárjatok ki engem is.
Koppinggal szinte egy időben jelentette be visszalépését a Tisza javára a Jobbik szabolcsi képviselőjelöltje, Földi István, akinek korábban egy zaklatási botrányban merült fel a neve.
A Jobbiknál egyébként is eléggé fura a helyzet, hiszen úgy tűnik, legalább 14 jelöltjüknél erős a csalásgyanú. Lapunk arról is írt, hogy kamupártokat idéző számban adott le érvénytelen ajánlásokat a DK egyik jelöltje is.
Illetve van olyan DK-s, aki éppen ellenkezőleg gondolkodik, mint Bedő: a nyílt levélben is megnevezett Mucsi Tamás, Csongrád-Csanád 4-es választókerületi DK-s jelöltje azt üzente a tiszás Ferenczi Gábornak:
Lépjen vissza a javamra.

