Belföld választás 2026

Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt

Kőrös Gábor / 24.hu
Kőrös Gábor / 24.hu

A Mi Hazánk Mozgalom keményen képviselné elveit akkor is, ha patthelyzet alakulna ki a két nagy politikai erő között a 2026-os országgyűlési választások után – húzta alá a párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken az M5 csatorna Kérdések órája című közéleti műsorában.

Toroczkai László az M5 csatorna vezető szerkesztője, Csuhaj Ildikó kérdésére elmondta: pártja a választások után nem öncélúan, hanem – ahogy eddig is – kizárólag ügyek, a magyar emberek érdekei mentén fog politizálni, hoz majd döntéseket, támogat intézkedéseket, elképzeléseket.

Úgy vélekedett: könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az Országgyűlésbe a mai kormánypártok mellett csak a Tisza Párt és a Mi Hazánk Mozgalom képviselői jutnak be, így éppen pártjuk töltheti be a mérleg nyelvének szerepét.

Ebben az esetben pedig a választók döntése nyomán ragaszkodni fognak korábban ismertetett programpontjaikhoz, elveikhez – mutatott rá.

A jövőben mindent meg kell tenni a korrupció eltörlése, a tömeges migráció megakadályozása, a globalizmustól való távolmaradás érdekében, a bűnözőket pedig ki kell vonni a társadalomból

– hangoztatta.

Kifejtette: a migrációt nem lehet álproblémaként kezelni, hiszen a déli határkerítés mentén élők pontosan tudják, milyen veszélyeket rejt a bevándorlás, de idegen népek jogszerű tömeges bevándorlásával sem ért egyet a Mi Hazánk Mozgalom, mert ezzel a magyarok társadalmi szerkezete, kultúrája változhatna negatív irányba – húzta alá.

Arra a felvetésre reagálva, hogy korábbi megfogalmazása szerint pokollá teszik majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját, azt mondta: arra gondolt, hogy egy esetleges patthelyzet esetén minden egyes döntés, szavazás előtt ragaszkodni fognak a Mi Hazánk Mozgalom programjához, elveihez, hiába is „izzasztják” más erők őket. Emellett nincsenek és nem is lesznek megvásárolható embereik az Országgyűlésben – hangsúlyozta.

Rögzítette, hogy a Mi Hazánk Mozgalom olyan párt, amely nem tűri a korrupciót, de egyben olyan is, amellyel nem lehet tárgyalni olyan környezetben,

ahol Bódis Krisztára akarják a gyermekvédelmet, a családpolitikát meg a társadalompolitikát bízni, mert ezzel az SZDSZ legrosszabb és legsötétebb oldalát akarják hatalomra segíteni.

Toroczkai László a sorkötelezettség esetleges visszaállítása kapcsán kijelentette: pártjuk egy mindössze kéthónapos alapkiképzést javasolna az alkotmányos kötelezettségnek való megfelelés érdekében. Ezzel együtt szerinte borzalmasan aljas, hogy a kiképzésekről egyik pártelnök sem mer beszélni, ugyanis „senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt.”

A magyarországi cigányság kapcsán elhangzott korábbi negatív megjegyzéseiről azt mondta: soha senkit nem sértett meg. A bűnözők, például az őt és más embereket halálosan megfenyegetők ellen ugyanakkor fellépésre van szükség. Pártja álláspontját ismertetve elmondta:

Magyarországot meg szeretnék őrizni magyarnak, aki pedig a cigányság köréből is így él, az (…) honfitárs, nemzettárs, így őket is képviselik

– jelentette ki.

Kapcsolódó
Magyar Péter reagált Toroczkai László feljelentésére
Szerinte a Mi Hazánk elnöke Orbán feladatát teljesítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik