Cikkünk frissül…
Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, hogy a szerdai kormányülés legfontosabb pontja az európai helyzet értékelése volt, miután az este Orbán Viktor Brüsszelbe utazott a csütörtöki EU-csúcsra. Elmondása szerint az uniós csúcs témája hivatalosan a versenyképesség, ami önmagában helyes és indokolt, hisz Európa nagyon sok olyan döntést hozott az utóbbi években, amelyekkel a saját versenyképességét „szétverte”. Álláspontjuk szerint az EU-s csúcs azonban csak közvetetten fog a versenyképességről szólni, valójában Ukrajna lesz a téma, amelynek támogatása egy újabb olyan politikai ügy, amivel szétveri versenyképességét az Unió. Magyarország csak akkor hajlandó belemenni, hogy az EU nevében 90 milliárd forintos hitelt folyósítsanak Ukrajnának (amelybe egyébként nem tesz pénzt Budapest), ha a Barátság kőolajvezetéket „Zelenszkij elnök megnyitja”.
A kormány arról döntött, hogy három ukrán állampolgárt kitilt Magyarországról és a schengeni övezetből. A három illető egy Omelcsenko nevű egykori hírszerző és politikus, egy Kárász nevezetű, ukrán elnök által kitüntetett őrnagy, „a neonáci C14 csoport vezetője”, és Borisz Tiesenhausen politikai elemző – mondta. Gulyás szerint ők személyesen fenyegették Magyarországot azzal, hogy „Ukrajna katonai támadást is intézhet” ellenünk, vagy a miniszterelnököt vagy a családját „fenyegették”. (Omelcsenko egyik nyilatkozatát valójában megvágva terjesztette a kormánymédia, hogy úgy tűnjön, mintha megfenyegette volna a miniszterelnök családját, de valójában nem ez történt.)
A HírTV megkérdezte, hogy milyen tevékenységet folytatott a három kitiltott ukrán állampolgár, illetve hogy volt-e nyugat-európai vagy magyarországi aktivitásuk. Gulyás Omelcsenkóról azt mondta, hogy a miniszterelnök „megölésével” fenyeget, illetve azt ajánlotta neki, hogy gondolkozzon el a gyerekein és az unokáin. Szerinte Tiesenhausen ukrán csapatok Magyarországra küldéséről értekezik. A miniszter arról is beszélt, Kárász kitiltásához az is elegendő, hogy állítása szerint neonáci csoport vezetője, de ő is fenyegeti Orbánt és az országot.
Arra a kérdésre, hogy a Facebookon milyen arányban szokott tiszás és fideszes posztokkal találkozni, Gulyás azt mondta, hogy „egészen minimális mértékben” foglalkozik a közösségi oldalával, az ott zajló kommunikációt a 21. századi politika „borzalmas, de létező velejárójának” tekinti. Azt látja, hogy van egy „cenzúra”, ami a kormányt is érinti, ezt elfogadhatatlannak tartják. A Telex kérdésére később arról beszélt, hogy a Facebook algoritmusait a Tisza Pártnak „kedvezően állítják be”, a Meta helyi tisztviselői pedig „a legukránbarátabbak” Európában.
Az Orbán által az ATV-s interjújában kikérésre ajánlott, a Tisza Párt állítólagos ukrajnai támogatásáról szóló titkosszolgálati jelentésről a miniszter azt mondta, hogy azt a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága már megismerte. A titkosítás feloldása folyamatban van, 10 napon, de maximum két héten belül megismerhető lesz a jelentés, tette hozzá.
A „közmédia” arról kérdezett, hogy a napokban valóban Budapestre érkezik-e J.D. Vance amerikai alelnök. Gulyás erre annyit mondott, hogy minden külföldi vezetői látogatásról időben tájékoztatást adnak. Azt mondta még, hogy az amerikai vezetés és a Republikánus Párt részéről nem kizárható, hogy jelenlétükkel is segítsék a Fidesz-KDNP kampányát a választások előtt. Arra a kérdésre nem volt hajlandó válaszolni, hogy a szombati CPAC Hungary-ra érkezhet-e meglepetésvendégként az alelnök (már ha érkezik).
A Blikk arról is kérdezett, hogy a Times of Israel február elején azt írta, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök részt vesz a CPAC Hungary-n. „Nem tudom megerősíteni” – felelte ismét mosolyogva a miniszter.
Magyarországot nem kérte a Trump-adminisztráció arra, hogy segítsen a Hormuzi-szoros biztosításában, válaszolta az Indexnek. Későbbi kérdésre hozzátette, hogy ha Amerika megkérne erre minket, akkor megvizsgálnánk a megkeresést.
Az ATV felhozta, hogy a Nógrád megyei kormányhivatal rengeteg önazonossági rendeletről megállapította, hogy diszkriminatívan hozták az önkormányzatok. Gulyás Gergely azt mondta, az önazonossági törvényt önkormányzatok kérésére hozták, és az „világosan tartalmazza”, milyen indokokra tekintettel nem lehet távol tartani a beköltözéstől. A törvényt jónak tartja.
Az RTL rákérdezett arra az MCC egyik kutatója által írt bejegyzésre, ami szerint soha nem látott mértékű orosz beavatkozásra kell számítani a választáson. „A helyzet nyilvánvaló, itt nem arról van szó, hogy az illető bármilyen információt nyilvánosságra hozna, hanem egy személyen segítségre szoruló emberről beszélünk. Etikátlan, amit csinál” – mondta a kérdezőnek Gulyás.
Vizsgálják-e a Fidelitas által a Tisza Párt március 15-ei eseményén kifeszített ukrán zászló ügyét? – hangzott el a kérdés. A miniszter szerint nem történt jogsértő cselekedet, majd arról beszélt, hogy a párt képviselői „ukrán mezben jelentek meg” az Európai Parlamentben.
A kormány nem akar változtatni az üzemanyagok esetében bevezetett védett árakon, tette hozzá.
Az RTL-nek és a Kontrollnak is nyilatkoztak Orbán dunaújvárosi fórumának résztvevői arról, hogy busszal hozták őket a rendezvényre, egy férfi azt is mondta, hogy a Fidesz fizette az utat. Gulyás nem tudja, ki miről nyilatkozott, hogyan érkezett a fórumra. A buszoztatás kifejezést eleve méltánytalan kifejezésnek tartja, ugyanis ha emberek szabad akaratukból részt akarnak venni egy rendezvényen, és egy párt segít nekik ebben, az szerinte helyes és jó.
A 444 kikérte az MNB-székház felújításának költségeit, ami alapján megjegyezte az RTL riportere, hogy nem kell Ukrajnáig menni aranybudiért, mert Matolcsynak 30 millió forintba került a WC-je. Gulyás kérdésre azt válaszolta, hogy szerinte senkinek nem kellhet 30 millió forintért WC, sőt 2 millióért sem, „a közpénzekkel felelősen kell gazdálkodni”, ezért a jegybank is felelős. Megemlítette, hogy folyamatban van nyomozás az ügyben, és azt várják a hatóságoktól, hogy a lehető leghamarabb járjanak el (az MNB-botrány kitörése óta egy nyilvános gyanúsítottja sincs az ügynek).
Mi szükség volt utólag törvényt hozni, amely alapot szolgáltatott az ukrán állami Oscsadbank szerződés szerint közlekedő pénzszállítójának lekapcsolásához? – kérdezte a Telex. A miniszter azt állította, a NAV kezdeményezte a hatósági eljárást, a parlament által elfogadott jogszabály pedig arról szól, hogy soron kívül le kell folytatni a nyomozást, és legfeljebb 60 napig lehet lefoglalni ilyen esetben vagyontárgyat. A törvény nélkül határidőben nem lett volna korlátozva a visszaszolgáltatással a hatóság, így viszont 60 nap alatt le kell zárni a nyomozást – tette hozzá.
A 24.hu továbbra sem vesz részt a Kormányinfókon, ennek okairól itt írtunk.
