A közösséghez tartozás az egyik legősibb élmény, amit a politika tudatosan használ, akár ellenségképzésre, akár alulról jövő közösségépítésre – ezzel a témával foglalkozott a Választás egy széteső világban című műsorunk második része, amelyben Bánszegi Rebeka kérdezte Schultz Nóra politológust és Hatos Pál történészt.
Ellenségképzés
Aktuális kampányhírekre adott reakciókat követően Schultz Nóra először az ellenségképzés hazai hagyományairól beszélt. Szerinte a fideszes kétharmadoknál nem szabad túlhangsúlyozni az ellenségképzés jelentőségét.
Úgy látja, Orbánék általában valós problémaérzékelésre építik ellenségkampányukat, legyen szó a multikról vagy a migrációról. És szerinte a Tisza szavazóiban sem lenne skrupulus, hogy ugyanezt alkalmazzák – sokkal inkább a pártvezetés igénye, hogy derűs, tiszta kampányt vigyenek, miközben a Fidesz pont az ellenkezőjével támadja őket.
Szerinte annyira erős az antiorbánizmus a tiszás szavazókban, hogy ellenségkép-építéssel már fölösleges fokozni.
Inkább azokat az ügyeket és azt a hangnemet keresik, amelyekkel be tudnak húzni új szavazókat”
– mondta Schulz.
Politikai innováció
A politológus a Tisza-szigetek alakítását sem nevezné önmagának nóvumnak. De az tény, hogy a Tisza volt az első ellenzéki párt, amely 14-15 év Orbán-rezsim után az alulról jövő építkezésnek érdemben nekikezdett, és olyan alacsonyra tette a belépési küszöböt, hogy könnyen lehetett csatlakozni, és a végén akár országgyűlési jelöltté válni.
Az igazi innováció az, hogy a Tisza-szigeteken keresztül megtanítják azt a típusú politikai munkát, amit korábban csak pártaktivisták láttak el, és amit most baráti körök végezhetnek a Tisza-szigetekben”
– mondta a politológus, aki szerint ez nagyon erős legitimációs bázist is jelent.
Polarizálódás
Schulz a polarizálódástól nem félti a demokráciát, mert az sok esetben szerinte a politikai részvételt növeli, noha nyilván az nem jó, ha erőszakkal párosul. Ugyanakkor a Tisza szerinte még depolarizál is, azáltal, hogy olyan identitásokkal is hozzásegít valakit, hogy ellenzéki szavazó lehessen, amelyekkel korábban egyértelműen a fideszeseket azonosították.
A politológus beszélt még a magyar társadalom életkor- és képzettség szerinti mély megosztottságáról, és hogy ezt hogyan haladhatja meg a Tisza.
Magyarországon pont azért van szerintem esély a rendszerváltó hangulat kialakulására, mert van egy olyan ellenzéki párt, amely az Orbán-rendszerrel szemben progresszív erőnek tűnik föl. Mögötte vannak jól edukált nagyvárosi emberek, másrészt viszont az értékstruktúrájában meg az üzeneteiben olyan ügyeket képvisel, amelyek többségi alapon maradnak. Ezért is érdekes szerintem, hogy egyszerre polarizáló és depolarizáló erő a Tisza.”
Schulz szerint akkor van esélye az árokásás betemetésének, a szimbolikus gesztusoknak, ha a Tisza nagy fölénnyel nyer. A Fidesz ilyen értelemben nem tud konszolidálódni. A vezetőik még most is azt ígérik, ha nyernek, még nagyobbakat ütnek az ellenfeleiken.
Hideg polgárháború
Az adás másik vendége Hatos Pál történész volt, aki Hideg polgárháború címmel írt könyvet a magyar történelem 1918 és 1922 közötti korszakáról, amely az őszirózsás forradalommal, Károlyi Mihállyal, a Tanácsköztársasággal, a fehérterrorral, Horthy Miklós hatalomátvételével mélyen megosztja a történelmi emlékezetet. „Magyar ölt magyart” – mondta Hatos, és szerinte 1922 után sem konszolidáció következett be, hanem a „hamu alatt izzott a parázs”. És bár 400 év után független lett Magyarország, a konfliktusok megmaradtak.
Most nem élünk polgárháborúban, mint ahogy ’19 és ’22 között éltek az akkori magyarok, de mintha a polgárháború szimulációját játszanánk, mintha a szavak élesednének, és egyre inkább a kés élére vagy a kés hegyére hasonlítanának. Szerintem ez veszélyes játék akkor is, hogyha én is és remélem mások is abban bíznak, hogy ez játék és szimuláció marad.”
A felvetésre, hogy létezik a magyar történelemben a sértettség köre, amelynek megfelelően mindig lehet valakit okolni a sanyarú helyzetünkért, Hatos Ottlik Gézát idézi, miszerint mi, magyarok csak a vereségeinket tudjuk ünnepelni.
A történész szerint az egyetlen lehetőség, ha elfogadjuk, hogy nem tudjuk a történelmet megváltoztatni, és megpróbálunk belehelyezkedni a másik helyzetébe. Mert hol vannak a tatárok, hol van már az oszmán birodalom vagy akár a Szovjetunió? És ha ez eszünkbe jut, rá kell jönnünk, hogy „egy nagy túlélő nép vagyunk”.
Árokbetemetés
Hatos szerint árokbetemetésre is van jó példa a magyar történelemben: a reformkor és 1848, amikor a magyar nemesség eljutott oda, hogy beemelje a milliós számú jobbágyságot az alkotmány sáncai közé. Szerinte ez volt az egyetlen igazán sikeres magyar politikai emancipációs projekt.
Akármennyire viccesnek vagy öregapósnak hangzik, vissza kéne térnünk ’48 programjához. Ahhoz, hogy a nemzetnek mindenki egyenrangú tagja, és hogy az egész társadalmat, a roncstelepek társadalmát is, amelyet nem érünk el közvélemény-kutatásokkal, azt is be kéne emelni, hogy érezzék, érdemes magyarnak lenni.”
Az adásban szóba került még, hogy milyen nemzetközi és hazai példák vannak arra, amikor egy társadalom sikeresen tudott felülemelkedni nemzeti traumákon. Hatos Pál szerint a történelemben nem szabad várni fehér, erkölcsileg teljesen ép megoldásokat.
Nincs olyan helyzet, amelyben az emberi esendőség nem követelné ki a maga részét.”
