Miközben a magyar politikatörténet legkarikaturisztikusabb minisztereinek toplistáján dobogós Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a paksi atomerőműnél végez nagy megtekintést, hogy jelenlétével védje meg az ország energiainfrastruktúráját, amelyet katonai jelenléttel igyekszik óvni a kormány az ukrán fenyegetettségtől, aközben a békepárti Donald Trump újra és újra támadást vezényel Irán ellen, rakéták érkeznek Abu-Dhabiba, Dohába, Dubajba, Tel-Avivba.
Olyan városokat ráznak meg robbanások, amelyekben magyarok dolgoznak, ahová a magyar felső középosztály utazgat, azokat a repülőtereket zárják le, amelyeken honfitársaink sokasága száll át ázsiai nyaralásának belépőjeként.
Most nem a konkrét politikai kampányokat elemezgetném, nem a történések lehetséges bel- és külpolitikai kimeneteit kutatnám. Inkább azon gondolkodom, hogyan férkőzik be a választók elméjébe és pszichéjébe a fikció és a valóság. Hogy a hírlevél szó jelentéstartományának kereteiből egy szemernyit megőrizzek, addig a feszítő filozófiai dilemmáig azért nem sietek el: mi a valóság?
Ám odáig mindezzel a szemérmes visszafogottsággal együtt is el kell jutnom: mi az a fikció? Azaz: mi a fikció a politikában?
A kérdésre azért nem egyszerű a válasz, mert a politikusok képesek létrehozni valóságokat. Vagyis fiktív történeteket valóság alá rendezni.
Vegyünk csak egy példát! Morálmentesen gondolkodom, a hatalmat szeretném megtartani. A pártom
