Utczay Laci végigmelózta az eddigi életét, cserébe sose nélkülözött, s amire kellett, ha olykor csupán szerényen is, jutott.

Most viszont ötvenegy évesen, munkanélküliként, egyedülálló apaként, tizennégy éves fiával a hóna alatt azon szorong, miből fizet százeres albérletet, kilencvenezres hiteltörlesztőt, harmincezres tandíjat speciális igényű gyerekének, miből eteti őt és magát.

A dunaújvárosi vasműre épült kocsmák egyikében ülünk. Számos söntés itatta egykor a munkásokat, kevés maradt talpon, de a Bal2, ahová betérünk, egyelőre kitart.

Hogy miért Bal2 a név? Lehetne sportos, esetleg pártos, netán fogászati utalás, ám szimplább megfejtést közöl Laci: „Kijössz a gyárból, balra bódésor, az első ajtó a kifőzde, a második a kocsma.”

A délutáni műszakzáráshoz igazítottuk a találkozót; igaz, nincs már műszak, termelés sincs, hiszen nyáron az utolsó kétezer-hétszáz munkavállalót is elbocsátották, így az egykor tízezernél több embert foglalkoztató gyárvárosba csupán néhány tucatnyian járnak be: adminisztrátorok, rendészek, tűzoltók, plusz újabban és ideiglenesen hatvan munkás is, de erről majd később.