Hiába volt csapadékban gazdag az idei tél, nem tudja pótolni az elmúlt évtizedek víz- és csapadékhiánya által okozott károkat – mondta el Dr. Samu Andrea. A WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője több aszállyal kapcsolatos tévhitet is eloszlatott. Közben egyúttal arról is mesélt Katz Dávidnak, miért óriási probléma, hogy az 1900-as évek elején bevezetett vízelvezető intézkedésekkel „kihúztuk a Kárpát-medencéből a dugót”.
Hogy az elmélet és a gyakorlat összeérjen, a 24.hu riportere Dunaújvárosba és Tiszafüredre utazott, hogy az ott élőket kérdezze az aszállyal kapcsolatos tapasztalataikról, melyekből akadt bőven. Az utca emberei gazdákról számoltak be, akik nem tudnak eleget öntözni, de meséltek lecsökkent halállományról, és tartósan alacsony vízállásról is, mely gyermekkorukban még elképzelhetetlen volt.
Noha büszkén mondjuk, hogy a vizek országa vagyunk, a Duna és a Tisza ma már több vizet visz ki Magyarország területéről, mint amennyi ideérkezik, és a kiszáradás veszélye is fenyegeti nagyobb folyóinkat. A klímaváltozás hatásai már érződnek, és csak a természettel közösen minimalizálhatjuk a jövőben ennek negatív következményeit.
