Belföld

Elgázoltak egy kilenc éves kislányt Gyömrőn, az iskola előtti zebrán

Gyömrői önkormányzat / Facebook
Gyömrői önkormányzat / Facebook

Elgázoltak egy kisgyermeket tegnap délután Gyömrőn, a Nefelejcs utcában, az Erzsébet Iskolánál lévő zebrán. Gyömrő önkormányzata a közösségi oldalán azt közölte, hogy  gépjármű vezetője feltehetően túl gyorsan hajtott és nem tudott időben fékezni, így autójával elsodorta az úttesten épp átkelő alsós tanulót.

Azt írták, hogy a sofőr jogosítvány nélkül vezetett, eltiltás hatálya alatt állt, ennek ellenére közlekedett a személygépkocsival. A kisgyermeket kórházba vitték, és a sérülési szerencsére nem súlyosak.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre válaszul azt mondta, hogy egy kilenc éves kislányt sodort el egy autó, és a gyermeket könnyű sérüléssel vitték kórházba. A rendőrség közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást az ügyben.

Az önkormányzat posztja szerint a Nefelejcs utca érintett szakasza nem volt havas, és felhagyott, a baleset a nem megfelelő sebesség megválasztása miatt következett be. Kiemelték, hogy a téli időjárás jelentősen befolyásolhatja például a féktávolságot, ezért arra kérik az autósokat, hogy a megszokottnál is sokkal körültekintőbben közlekedjen, és az iskolák, óvodák környékén mindig csökkentsék a sebességet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik