Belföld

Bilincsben vitték el a dorogi étterem üzletvezetőjét és üzlettársát is, mert nem csak ételt árultak

A rendőrség bezáratta a helyet, ahol drogbiznisz zajlott. Az akcióról videót is közzétettek.

A Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség ideiglenesen bezáratta azt a dorogi éttermet, ahol adták-vették a kábítószert, számoltak be róla a Facebookon.

Mint írták, a gyanú szerint 2025 tavasza óta rendszeresen drogbiznisz zajlott a vendéglátóhelyen.

Nagyszabású akció zajlott az étteremben

Január 13-án a rendőrök nagyszabású, összehangolt akció keretében fogtak el öt dílert. A budapesti S. B. F.-en akkor ütöttek rajta, amikor az étteremben éppen kábítószert adott el egyik vásárlójának. Ezzel egy időben további három férfit és egy nőt fogtak el a nyomozók, akik a gyanú szerint a tiltott szert terjesztő hálózat tagjai voltak.

A gyanúsítottak között van F. Szimonetta, az étterem üzemeltetője és az üzlettársa is.

Az akcióban a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi és Rendészeti Igazgatóságának, valamint valamennyi városi kapitányság bűnügyi munkatársai is részt vettek. Közreműködött emellett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda műveleti egysége és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is.

2,67 millió forintot és 100 gramm kokaingyanús anyagot is lefoglaltak

A rajtaütés során a rendőrök öt dílert fogtak el, akik Dorogon árultak rendszeresen kábítószert, marihuánát és kokaint. Közülük S. B. F.-et, G. Tamást, V. Z.-t és K. Viktort a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. Emellett kihallgattak hét férfit, akik tőlük szerezték be a tiltott szert.

Munkatársaink aznap négy helyszínen tartottak kutatást, amely során 2 674 935 forintot és 830 eurót, valamint 100 gramm kokaingyanús anyagot foglaltak le, amelynek feketepiaci értéke 2 600 000 forint

– írták.

Mivel az eljárás során kétséget kizáróan megállapították, hogy a kábítószerbizniszt egy dorogi étteremben követték el, ezért a Dorogi Rendőrkapitányság az ideiglenes bezárásáról döntött három hónapra, tették hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik