Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy az állam kárpótolja a becsődölt Bászna Gabona Zrt. cég kis- és középvállalkozó partnereit. A mátészalkai székhelyű cégről a 24.hu írta meg, hogy az Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő rokonáé, a csődhelyzet kapcsán sikkasztás miatt nyomoznak.
A miniszter ismertette, hogy a kormány döntése értelmében minden károsult hozzájuthat a jogos követeléséhez, amihez fedezetet biztosít a felszámolási eljárásban lefoglalásra kerülő vagyon és a kormány helytállása. Hozzátette, hogy az elkövetőknek szembe kell nézniük az igazságszolgáltatással és „választ kell adniuk arra, hogyan hozhattak ilyen helyzetbe ennyi tisztességes termelőt”.
Nagy szerint a kormány döntése értelmében a károsultak gyorsabban hozzájuthatnak a pénzükhöz:
A hitelezői igényeket 40 nappal azután kell bejelenteni az állami felszámolóknak, hogy a bíróság elrendelte a felszámolási eljárást, ám ennek megindítására egyelőre nem került sor. Az érintettek azonban csak ennek visszaigazolása után adhatják be a kifizetés iránti kérelmeiket a Hajdú-Bihar vármegyei kormányhivatalnál.
