Belföld
13 fotó
A magyar történelem első bírótüntetését rendezték szombat délután. A bírák a jogállami igazságügyi jogalkotásért, a bírói véleménynyilvánítás szabadságáért, valamint a hivatáshoz méltó bérezés eléréséért vonulnak utcára.
2025. 02. 22. 15:39
Élő
A tizenharmadik nyugdíj és a rezsicsökkentés is marad, nyugtatott meg mindenkit Orbán.
Élő
Öt fronton harcolunk Brüsszellel.
Élő
Az amerikaiak kidobálták a csontvázakat a szekrényből, leleplezték azt a hálózatot, amely civil szervezeteket, újságírókat pénzelt, „liberális véleménydiktatúrát” működtetett Orbán szerint.
Élő
Az idei év más lesz, most mi járunk a történelem főutcáján.
Élő
Orbán is szóba hozta Magyar Pétert, mondván, úgy látszik, az évértékelő első sorából „nem is olyan hosszú az út Weber úr zsebéig”.
Élő
A politikában csak a változás állandó, szenvedés nélkül nincs győzelem, és a következőre már csak 14 hónapot kell várnunk – vetíti előre Orbán.
Élő
Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány vezetője azzal kezdi: az évértékelőt Orbán Viktor hagyománnyá tette, és vannak, akik utánozzák is.
Élő
Megköszönte a részvételt az egyik szervező a színpadról és arra kérte a tömeget, hogy a Kossuth tér felé hagyják el a rendezvényt.
Élő
Az egyik moderátor elmondta, sosem csináltak még ilyet: "bírók vagyunk, nem szervezők".
2025. 02. 22. 14:54
Élő
A kormányfő tavaly a kegyelmi ügy kirobbanása, Novák Katalin és Varga Judit lemondása után mondta el szokásos évértékelő beszédét a kormányfő.
Élő
Ebben a februári hidegben, amikor mindenki sokkal kellemesebb körülmények között a szabadidejét, ilyen sokan itt vagyunk – állapította meg Szántai Orsolya bíró, a következő felszólaló.
Élő
15 órakor kezdődik a miniszterelnök évértékelő beszéde a Várkert Bazárban.
Élő
A bírónak addig van függetlensége, amíg ki tud és ki is akar állni érte.
Élő
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, talán a legprominensebb felszólaló felidézte, hogy miközben a Kúria elnöke szerint a bíráknak a tárgyalótermekben a helye, most mégis az utcán vannak.
2025. 02. 22. 14:33
Élő
Történelmi pillanat ez – kezdte beszédét Köszler Ferenc nyugalmazott törvényszéki bíró, aki szerint az a bíró, aki fél, nem bíró többé.
Élő
Duro Sessa, a világ legnagyobb bírói egyesülete, az IAJ (Nemzetközi Bírói Egyesület) elnöke megtiszteltetésnek érzi, hogy részt vehet a tüntetésen, mert ritka, hogy a bíráknak ilyen messzire kell menni az érdekérvényesítésben.
2025. 02. 22. 14:07
Élő
Mikael Sjoeberg, az EAJ (Európai Bírói Egyesület) elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a bírák nem minden nap vonulnak az utcára, de most jogosan teszik.
2025. 02. 22. 13:57
Élő
Kajdi Rita, igazságügyi alkalmazott (Ajkai Járásbíróság) arról beszélt, hogy az új igazságügyi bértábla növeli a bérkülönbségeket és bebetonozza a béreket.
2025. 02. 22. 13:43
- 00:21 „Ezt a teret még egy óvodai gyerekműsor is megtölti” – Orbán Viktor szentendrei fellépésén sok minden a Tiszára emlékeztetett
- 21:17 Molnár Attila bejutott a fedettpályás világbajnokság döntőjébe 400 méteren
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 21:01 Chuck Norris halálára: amerikanizálta a keleti harcművészetet, talán még Bruce Lee-től is ügyesebben
- 20:53 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 20.
- 20:30 Két kifogás érkezett az NVB-hez Orbán Viktorról, mindkettőt elutasították
- 20:21 „Nagyon sajnálom, hogy kiölték belőlem a tájszólást” – Tóth Gabi fájlalja, hogy fiatalon beszédtanárhoz küldték
- 20:06 Anarchisták terveztek merényletet Rómában, ám végül magukat robbantották fel
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
- 19:21 „Tőlünk ilyet nem tudnak várni” – Szijjártó Péter is megcáfolta Gulyás Gergelyt
- 19:13 Orbán: Nemzeti egység nélkül akárhogy vitézkedtem volna én ottan Buga Jakab módjára a fokosommal Brüsszelben, beletoltak volna bennünket a háborúba
- 19:10 Mészárszékké vált az angoloknak a BL – de meg kell ezen lepődni?
- 18:34 Katona Szandra elmondta, mit gondol az RTL új, Kincsvadászokhoz hasonló műsoráról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 15:12 Meghalt Chuck Norris
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 14:00 Meghalt a kórházban a 8-as főúton elütött, 22 éves rendőr
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 16:07 Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor
- 16:36 Kivégeztek egy 19 éves iráni birkózót
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 11:45 „Orbán Viktor bukni fog. A Fidesz. Ez az év az utolsó, amikor János Kossuth-esélyes” – sorra szólalnak meg az írók a Lackfi-botrányról
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
