Szeptember végén jelent meg a hír a Rudas Gyógyfürdő honlapján: október 1-jétől heti 14 óráról 5 órára csökkentik a női törökfürdő idejét. Az indok: a Gellért fürdő felújítása miatt megnövekedett látogatószámra számítanak, amit részben a Rudas aránylag kis részét adó törökfürdő koedukálásával lehet kiszolgálni.
A Rudas szeparált napjának rendszeres látogatójaként tudom, hogy a felosztás eddig is szélsőségesen egyenlőtlen volt: míg a férfiak a hét négy napján (két teljes és két részleges napon) járhattak, a nőknek egyetlen nap jutott. A változtatás ugyan a férfiak idejét is csökkentette, ám az új beosztásban még mindig négyszer annyi idő jutott volna nekik.
A módosítás azonban a kötött munkarendben dolgozókat és a vidéken élőket gyakorlatilag kizárta volna a női törökfürdőből. Mivel Magyarországon már csak a Rudasban van lehetőség kizárólagos női fürdőzésre, ez a változtatás a magyarországi fürdőkultúra egyedülálló jelenségének a végét jelentette volna.

Nem kell férfitesteket kerülgetni
„Nagyon fontosnak tartom a női tereket, nemcsak a biztonság miatt, hanem, mert egész másképp kapcsolódnak egymással a nők, ha nincsenek jelen férfiak” – fogalmazott Gréta november 18-án, az újra első teljes női napon.
Több olyan térre lenne szükség, ahol a nők egymás közt lehetnek, megfogalmazhatják a közös élményeiket, a rendszerszintű problémákat, amikkel küzdenek, és kialakulhat egy erősebb szolidaritás egymással.
A női tér biztonságos, támogató jellege mellett kiemelte a kikapcsolódást, a gyógyvíz jótékony hatásait és a fürdőkultúra régi hagyományát is.
Sokaknak az is fontos, hogy férfitekintet nélkül fürdőzhetnek. A női napot 2010 óta látogató Zsóka is hangsúlyozza:
Iszonyú megkönnyebbülés, hogy nem kell férfitesteket látnom, kerülgetnem, azon bosszankodni, hogyan néznek vagy viselkednek. Nagyon jó, hogy a női test minden változatát látni lehet, és elengedhetjük magunkat szőrtelenítés, kövérség vagy bármilyen tekintetben. Az külön frissítő, hogy idős nők körében lehetek.
Bár Magyarországon az elmúlt húsz évben szinte teljesen kivezették a szeparált női fürdőzés intézményét, nem kell messzire menni az olyan példákért, ahol még működik ez a hagyomány. A bécsi Amalienbadban például rendszeresek a csak női időszakok, de a koreai jjimjilbangokban és a japán onsenekben is van lehetőség a nőknek külön fürdeni.
Nem véletlen, hogy a Rudas női napján sokszínű a közönség: magyarok mellett kínai, vietnámi, szíriai, oroszajkú és thai nők is rendszeresen részt vesznek a fürdőzésen. A női nap átalakítása azt jelentette volna, hogy egy diverz helyi női közösség érdekei csorbulnak a várhatóan a Gellért fürdőből érkező, nagyrészt turistákból álló csoporttal szemben.
Nincs hova hátrálni
A törzsvendégek a Rudas női napjának megszüntetésének hírére azonnal elkezdtek szerveződni. Létrejött egy Facebook-csoport a közös kommunikációra, amelyben a nők mellett férfiak is kiálltak a szeparált napok megőrzéséért. A csoport három központi szereplője, Iványi Krisztina, Marzena Jagielska és Ungi Mariann a 24.hu-nak mesélt az ellenállás megszervezéséről és az elmúlt hónapok eseményeiről.
