Belföld

Ildikó elvesztett egy babát, ma ezreket ölel át helyette

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Nyilka Ildikó ikrei közül csak az egyik baba maradt életben. Ma viszont több ezer apró gyermek fekszik azokban a babafészkekben, amelyeket ő álmodott meg – a Plüss Kommandóval nap mint nap átöleli a csöppségeket, akik egyébként nem kapnak ölelést. Az általuk készített textilek rengeteg baba életét könnyítik meg, miközben lassan gyógyítják egy édesanya lelkét is.

Azt mondanám: »Ne félj. Most még sötét van, de ebből a sötétségből egyszer fény lesz.« Akkor, ott, az ember csak a gépek hangját hallja, és minden perc egy örökkévalóságnak tűnik. De, ha tudtam volna, hogy egyszer ebből az élményből egy egész országot mozdító »szeretetmozgalom« születik, talán egy kicsit könnyebben vettem volna levegőt. Most már tudom, hogy a legnehezebb pillanatokból születnek a legszebb küldetések.

A Plüss Kommandó – Alapítványok az Alapítványokért elnevezésű szervezet a koraszülött babák segítésére jött létre. A céljuk többek között, hogy segítsék a mentális jólétüket, az idegrendszeri és fizikai fejlődésüket, egyúttal a baba egészségének támogatásával a szülőket is segítsék. Nagy szükség van rájuk: évente több mint nyolcezer baba születik meg idő előtt hazánkban, és minden tizedik magyar családot érinti a koraszülés.

A segítség különleges módon érkezik. A szervezet ugyanis saját fejlesztésű textileket, úgynevezett inkubátorba tervezett, speciális koraszülött babafészek csomagokat, illetve koraszülöttek ellátását segítő egyéb textíliákat és életmentő orvosi berendezéseket adományoz a koraszülött osztályok számára 2020 májusa óta.

Miért jó a babafészek? Mert az anyaméhben uralkodó körülményekre emlékezteti a babát. Határokat szab neki, megnyugtatja, csökkenti a gyermeket érő stresszt. Szakorvosok igazolják, hogy segíti a babák fizikai és idegrendszeri fejlődését.

A fenti idézet Nyilka Ildikótól, az alapítvány kuratóriumi elnökétől származik. Ha visszamehetne az időben, ezt a tanácsot adná az akkori önmagának, amikor a kórházban a kislányát csak az inkubátorban láthatta. Ildikó egy pillanatra sem áll meg, találkozásunk első másodpercben kiderül, hogy nagyobb városok energiaellátását lehetne biztosítani a belőle áradó energiával. Még le sem ül, máris mutatja, mit hozott – egy pelenkát nyújt át. Fogjam meg, érteni fogom, miért. Egy 300 grammal született baba pelenkája. Olyan aprócska, hogy szinte elvész a tenyeremben.

Hozott persze egy babafészket is. Kicsomagoljuk, forgatjuk, helyére tesszük az elemeket. Büszkén mutatja a támasztókat, majd, ahogy minden a helyére kerül, felsóhajt: „ezekkel öleljük át országosan a babákat”.

Én arra gyűjtök, hogy megoldjam azt, hogy azokat a gyerekeket, akik nem kapják meg az ölelést, hogyan lehetne mégis átölelni.

Szajki Bálint / 24.hu

Marosvásárhelyről származik. Felcsillan a szeme a város nevének hallatán. „Engem oda rengeteg csoda fűz.” Mélyek a gyökerei. Négyéves koráig – majd utána is minden évben az összes szünetben – a nagymamájánál lakott – különböző okok miatt került oda a szülőktől. „Én ott egy kis csodában éltem. Megszoktam, hogy engem ott mindenki szeret. Anya nem volt közel. Most igazán közel érzem magam hozzá.”

Az inkubátorban a babák ugyanígy éreznek. Hogy nincs közel senki. Ezt szeretné pótolni a sok különböző eszközével. Minden babát átölelni – ez a missziója. De vissza még kicsit Marosvásárhelyre – „én ott már hatéves koromban a kaláka élményt szívtam magamba, pénzt kerestem, kalapot kötöttünk, fontuk a szálakat, aztán eladtuk – tudtam, hogy az az én pénzem, mondtam, hogy majd ebből megyek nyaralni, kirándulni.”

A mai napig így fonja a szálakat a világban.

Aztán jött Magyarország – a költözés után három évvel megszületett a gyermeke.

Ikerterhesség volt. 1 kiló és 27 dekával született. Ikrek voltak, de csak egy baba maradt meg. Hat és fél hónapot voltam kórházban. Ez egy mély trauma volt. Akkor még nem tudtam, hogy ez trauma. Nem lehet felkészülni egy baba születésére, pláne arra, ha idő előtt születik. Lehetetlen felkészülni.

A terhesség hat és fél hónapját kórházban töltötte. Rengeteg injekciót kapott, hogy az egyik baba ne fertőzze meg a másikat. A hat és fél hónap alatt sokszor járt a szülőszobán. Úgy volt, hogy négy hónaposan fog szülni. Aztán öt. Majd hat hónaposan. „Az utolsó két hétben fekve, ágytállal tartottak, hogy meg se mozduljak. Mert, ha azt kibírom, akkor a babának jobb lesz, mondták. És kibírtam. Nagyon nehéz volt. Rettentően. Erről nem is lehet beszélni.”

A szülés után sok mindenből kimaradt. Neki nem volt aranyórája (a szülést követő első egy-két óra, amikor az újszülöttet az édesanyja mellkasára helyezik, hogy bőr-bőr kontaktus jöhessen létre köztük – a szerk.). Kislánya egy percet volt a kezében összesen a szülést követő két és fél hónapban, amikor a gyermek még kórházi felügyeletre szorult minden nap bejárt hozzá. Otthon minden nap a baba ruháit igazgatta. Csak várt és várt.

„Amikor megszületett, csak megmutatták és már futottak is vele. Másnap reggel, amikor megnézhettem, az a látvány fogadott, hogy a gyermekem ki van kötözve.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik