Újabb mérföldkőhöz érkezett az OTP Bank Youtube csatornáján elérhető OTP Junior Piacralépők. A vállalkozói műsor első négy epizódjában 10 tehetséges fiatal mutatta meg, mit tud, majd öt továbbjutó csapat kihívásokon keresztül bizonyíthatott a mentorok és a zsűri előtt. A negyedik epizódban megszületett a döntés: három versenyző (Bogyó Sándor – Wordy, Staudt Laura – Rucicis, Nagy Bálint, Tóth Tamás, Sélley Balázs – Parton Tali) jutott be a három hónapos mentor programba, mely nem csak 3 millió forintos indulótőkét adott a fiatal vállalkozóknak: a személyre szabott mentorálás, a napi közös munka és a gyakorlati feladatok olyan szemlélet- és képességváltást is hoztak, ami hosszabb távon is meghatározó lehet a vállalkozások életében. A fiataloknak a vállalkozásuk fejlesztése mellett az volt a feladata, hogy a harmadik hónap végén szervezzenek egy offline rendezvényt, ahol a saját márkájuké a főszerep. Mi ott voltunk ezeken a rendezvényeken, hogy megnézzük, mire képesek a versenyzők.
- 21:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 28.
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 17:19 Magyar úszók rekedtek Ománban a légtérzár miatt
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 16:51 Pofon a javából: Elek Gábor csapata 11 góllal kapott ki az NB I-es rangadón
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 11:49 Vox Populi: Deák Dániel rágalma súlytalan
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 10:28 A Tisza-videó után vizsgálatot indított a CATL
- 09:44 Martin Short öngyilkosságba menekülő lánya mellett egy búcsúlevelet találtak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
