Sára Botond kedden arról posztolt, hogy meglepő fordulat történt a bíróságon, amikor „három év mellébeszélés után Tordai Bence végre beismerte – amit már két bíróság is megerősített korábban –, szabálytalanul építkezett”.
Budapest főispánja szerint a képviselő azzal próbált védekezni, hogy kezdeményezte a II. kerületi építési szabályzat módosítását, elismerve, hogy az építkezése annak nem felel meg.
Csakhogy ezt a lépést három éven át bármikor megtehette volna, és ma sem tudta semmilyen hiteles dokumentummal alátámasztani a kezdeményezést. Nyilvánvaló, újabb időhúzásról van szó. A bíróság határidővel kötelezte a képviselőt, hogy bizonyítékot mutasson fel állítására
– írta.
Tordai a Telex megkeresésére reagálva viszont azt mondta, hogy „Sára Botond hazudik, de ezt már megszokhattuk”.
„Kedden valóban volt egy bírósági tárgyalás, amelyen Sára Botond (ill. az általa vezetett kormányhivatal) az alperes – a pert pedig mi indítottuk annak érdekében, hogy megsemmisíttessük a főispán törvénysértő, szakmailag nevetséges bontási ítéletét, Sára Botondot pedig a most is igazolt elfogultsága miatt kizárassuk az eljárásból” – fogalmazott.
Se beismerés, se védekezés nem történt részemről a bíróságon; konkrétan köszönésen kívül a számat se nyitottam ki a tárgyalóteremben. Védekezésben Sára Botondék vannak: védik a védhetetlent, az aljas politikai indokból hozott bontási ítéletüket
– írta Tordai Bence.
