Szerda reggel leállt Budapesten a szemétszállítás – írja a Blikk. A lap szerint a kukások nem indultak el szerda hajnalban az Ecseri úti, sőt a másik két fővárosi telephelyükről sem. Az nem derült ki, hogy a leállás mennyi hulladékszállítót érint, illetve, hogy teljesen vagy részlegesen állt le a szemét elvitele.
A Blikk szerint a rákospalotai hulladékégetőben, az Ecseri úton és a II. kerületi telepen is munkabeszüntetés van. A lap üzenetekből arról értesült, hogy elégedetlenek a hulladékgazdálkodási terület egyes dolgozói, panasz van arra, hogy
- hiány van tisztasági csomagból,
- munkaruhából,
- bakancsból,
- a kukásautókhoz való alkatrészekből.
Állításaik szerint elmaradások vannak a zöldhulladék szállításában is. Az emberek kimerültek és elégedetlenek – sorolta a lap a munkavállalói panaszokat.
Az Óbuda-Békásmegyeri önkormányzat a MOHU-dolgozók sztrájkjával kapcsolatban közleményt adott ki. Ebben azt írták, hogy épp lomtalanítás van a kerületben, de a lomot a MOHU nem szállítja el.
A ma reggelre kirendelt 9 kukásautóból egyetlen darab érkezett meg a kerületbe, és ez az egy is sztrájkra hivatkozva távozott
– jellemezte a helyzetet a kerületi önkormányzat közleménye, hozzátéve, hogy a MOHU-tól sem előzetesen, sem most nem kaptak tájékoztatást, így a lakosságot sem tudták értesíteni. Az önkormányzat a hulladékkezelő cég magatartását elfogadhatatlannak és „döbbenetesen felelőtlenek nevezte”.
A fővárosi önkormányzat azt írta: a MOHU Mol munkavállalóit érintő akciót figyelemmel követik.
A MOHU lapunknak megküldött közleményében azt írta, egyik telephelyükön a kora reggeli órákban előzetes bejelentés nélküli, úgynevezett vadsztrájk kezdődött. A társaság néhány száz munkavállalója az Ecseri úti telephelyen spontán módon nem vette fel a munkát.
A MOHU BUDAPEST vezetése a helyszínen van, és készen áll a tárgyalásra, de egyelőre nincs kivel, mivel a sztrájkolók egyelőre nem jelöltek ki tárgyaló felet. A MOHU Budapest érdekképviseletei sincsenek a helyszínen, de velük a vállalat már felvette a kapcsolatot. A MOHU BUDAPEST hangsúlyozza, hogy a társaságnál van 2025. évi érvényes bérmegállapodás, amit a szakszervezetekkel kötött, így a jelenlegi munkabeszüntetés ellenkezik a Munka Törvénykönyve vonatkozó rendelkezéseivel
– jelezték.
A közleményben kitértek rá, a MOHU BUDAPEST a jogellenes munkabeszüntetést semmilyen körülmények között nem tartja megfelelő és célravezető eszköznek, és kéri az ebben részt vevő dolgozókat, hogy haladéktalanul vegyék fel a munkát a közszolgáltatás folyamatossága érdekében. „A társaság vezetése készen áll arra, hogy jogszerű keretek között egyeztessenek, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a munkavállalókat képviselő két reprezentatív szakszervezet, a HVDSZ2000 és a BKDSZ jelölje meg a konkrét problémákat és meginduljon a munkavégzés” – zárták a közleményt.
