Élő Belföld

„A magyar kormány szándékosan mérgezi ezt az országot, hogy totális kontroll alatt tartsa és uralkodhasson fölötte” – a gyűlöletkeltés ellen tüntettek a Hősök terén

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A 24.hu élő közvetítése az eseményről.

A magyar dráma napján, szeptember 21-én estére békés demonstrációt hirdetett meg a Hősök terére a Loupe Színházi Társulás, a szabad közterekért, a tiszta közbeszédért, levegőért kiálltva. A hivatalos program hat óra után vette kezdetét, és nagyjából két órát ölelt fel.

A szervezők már a legelején hangsúlyozták, hogy pártpolitikán kívüli kiállásra készülnek, így minden érdeklődöt arra kértek, hogy a pártzászlókat és transzparenseket hagyják otthon.

Ők szólalnak fel vasárnap a Hősök Terén

Az eseményen Lovas Rozi, Molnár Áron, Lengyel Tamás és Horváth János Antal – a Loupe négy alapítója biztosan beszédet mond, miként Pottyondy Edina, Rainer-Micsinyei Nóra és Tapasztó Orsi is.

Rajtuk kívül a Hintalovon Alapítvány is képviseltetni fogja majd magát, a szervezők a Facebook-eseménynél azt jelezték előre: „A Levegőt! esemény egyik különleges pontja, hogy a Hintalovon Alapítvánnyal együttműködve megmutatjuk: a köztereknek nem megosztásról, hanem közösségről kell szólniuk. Miközben milliárdok mennek el félelemkeltő plakátokra, mi azt szeretnénk láttatni, hogyan lehetne ugyanezeket a felületeket arra használni, hogy biztonságot, figyelmet és tiszteletet közvetítsenek – különösen a legkiszolgáltatottabbak, a gyerekek felé.”

Mindezeken túl a szervezők a 444-nek úgy nyilatkoztak, mivel egy színházi társulás szervezi a tüntetést, nem csak beszédekre lehet számítani, az egésznek lesz egy dramaturgiája. „Szeretnénk zenét és táncot, olyan elemeket, amelyek az »együtt levés érzését« erősíthetik” – mondta el a lapnak Horváth János Antal.

Beszéljünk kicsit a szervezőkről

A Loupe Színházi Társulás egy független formáció, működése állami vagy önkormányzati források nélkül történik. Előadásaik Európa és Magyarország égető társadalmi problémáit, tabutémáit dolgozzák fel. A társulat társalapítója, Horváth János Antal úgy nyilatkozott az esemény előtt:

„Amikor elindult a Magyar Pétert és Volodimir Zelenszkijt lejárató »olyanok, mint két tojás« plakátkampány, úgy éreztük, innen nincs visszaút: olyan mértékű silányítása volt ez a közbeszédnek és a köztereinknek, hogy emellett már nem lehetett szó nélkül elmenni. Nem az ábrázolt személyek miatt, hanem mert ezek a kampányok hosszú távú károkat okoznak, rontják a közbeszéd minőségét, így könnyebben ugrasztanak össze embereket, barátságokat tesznek tönkre, családokat választanak szét. Szeretnénk, hogy a gyerekeinknek ne ebben a légkörben kelljen felnőniük.”

Mit jelent a Loupe?

Nagyítót, prizmát – ezt maga a társulat is vallja abban a értelemben, hogy azokat a témákat nagyítják fel előadásaikban, amikről a hétköznap könnyebb nem beszélni.

Mekkora tömeg várható?

Véletlenül sem szeretnénk számháborúba kezdeni, főleg nem azelőtt, hogy a tüntetés egyáltalán elkezdődne. Amit el tudunk így mondani, hogy a Facebookon nagyjából 27 ezer ember jelzett vissza az eseményre, kérdés, hogy ebből mennyien voltak csak érdeklődők.

Erről szólt a Loupe korábbi petíciója

A Loupe Színházi Társulás augusztusban indított petíciót a közterek megtisztításáért. Az eredeti, Orbán Viktornak és Rogán Antalnak címzett kiáltványban olyan követeléseket fogalmaztak meg, hogy

  • Szabadítsák meg a köztereket és a közösségi médiát a politikai indulatkeltéstől és félrevezetéstől!
  • Vessenek véget a közpénzből finanszírozott gyűlöletkampányoknak!
  • Tegyék lehetővé a valódi, szabad, értékalapú közbeszédet és párbeszédet!
  • A köztereinket valódi párbeszéddel, művészettel, értelmes vitával töltsük meg – ne uszítással!

Ezt közel 235 ezren aláírták most vasárnapig.

Olvasói sztorik