Ópannon, prezidenti tisztelettel köszöntötte a megjelenteket Rainer-Micsinyei Nóra, a tüntetés első felszólalója, aki mondandóját azzal kezdte, hogy az elmúlt időszakban a kormány milliárdokat költött el a magyarok pénzéből gyűlöletkeltő reklámokra, plakátokra, hazugságokra épülő nemzeti konzultációkra.
Tízmilliárdok mentek el az adóként befizetett pénzünkből a kapcsolataink szennyezésére, egy olyan országban, ahol hetente siklik ki egy vonat, a betegek pedig maguk viszik a vécépapírt a kórházakba – folytatta a színésznő, majd Orbán Viktor legújabb nemzetki konzultációjára utalva megjegyezte: neki is van pár kérdése.
- Támogatja-e ön, hogy a zsírra szállt porról egy kormányinfón ki lehessen mondani, hogy penész?
- Támogatja-e ön, hogy olyan köztársasági elnökünk legyen, aki egyedül is megírhat egy Facebook-posztot?
- Egyetért-e ön azzal, hogy a kormány az adóforintjainkat zebrákra, antilopokra, százmilliós táskákra költi, miközben a magyarok harmada a létminumum alatt él?
- Támogatja-e ön, hogy Lázár János a fizetéséért cserébe még az első halálos baleset előtt kezdjen valamit a magyar közlekedéssel?
- Egyetért-e ön azzal, hogy Orbán Viktor, a kormánytagok és rokonaik állami pénzen, magánrepülővel járjanak jachtozni, miközben a magyarok többsége egy balatoni nyaralást sem tud megengedni magának?
- Támogatja-e ön, hogy a magát gyermekvédőnek nevező kormány továbbra is letussolhasson súlyos, rendszerszintű gyerkmekotthoni visszaéléseket?
- Egyetért-e ön azzal, hogy másfél évvel a kegyelmi botrány után még mindig nem tudjuk, kinek a kérésére adott kegyelmet Novák Katalin egy pedofil bűnöző bűnsegédjének?

- Egyetért-e azzal, hogy a miniszterelnök legújabb kedvence egy olyan rapper, aki a nők bántalmazására buzdít, miközben a magyar kormány nem nyújt segítő jobbot azoknak, akik családon belüli erőszak áldozatául estek?
- Egyetért-e ön azzal, hogy Orbán Viktor poloskának nevezi és megfosztja emberi méltóságuktól azokat a személyeket, akikkel nem egyezik a politikai véleménye?
- Szeretne-e olyan országban élni, ami a gyűlöletkeltés helyett a szeretetre, a szolidaritásra és az összefogásra épül?
- Szeretne-e olyan országban élni, ahol a politikusok nem arra játszanak, hogy az emberek egymás torkának ugorjanak?
- Szeretne-e olyan országban élni, ahol az embereknek nem kell félniük megszólalni, ahol olyanok is tudnak egymással beszélgetni, akik történetesen nem értenek mindenben egyet?
Rainer-Micsinyei szerint többek között ezekről a kérdésekről kell majd dönteni a magyar embereknek jövő áprilisban, ezért arra biztatott mindenkit, hogy menjen el szavazni a következő választáson.
