Belföld

„Ki állapítja meg, hogy szükséges-e egy beteg ember meggyalázása?”

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
V. István ügyében a Magyar Helsinki Bizottság még 2022-ben fordult a bírósághoz. A korábban börtönbüntetését töltő, inkontinenciával küzdő férfi nem tudta fürdésre, pelenkacserére használni a zuhanyzót és a vécét, ezért a zárkában kellett elvégeznie a pelenkacserét. A bíróság szerint azonban nem sérült István magánélethez, emberi méltósághoz fűződő joga. A férfi és az ügyvédje együtt mesélik el, mi történt, és miért nem adják fel a jogi küzdelmet.

A megalázás ténye egyértelmű. Nem tudom, mit vitatnak rajta. Megtörtént.

Az idézet V. Istvántól, a Magyar Helsinki Bizottság fogyatékkal élő, egykori fogvatartott ügyfelétől származik. 2023-ban már találkoztunk vele, nem sokkal azt megelőzően szabadult a börtönből. Hat évig tartó büntetőeljárást követően négy és fél évet kapott befolyással való visszaélésért, de végül kedvezménnyel, két és fél év után szabadulhatott a nyugállományú honvédezredes.

A börtönbe három stroke után került, majd bent is „szerzett” még két kettőt pluszban. Kerekesszékes, epilepsziás, pelenkáznia kell magát. A büntetés-végrehajtási intézetben lévő 65 emberből nagyjából 25-en fogyatékkal élők voltak: bottal közlekedők, kerekesszékesek, műlábbal járók. Számukra egy mozgáskorlátozott vécé és fürdő állt rendelkezésre.

A Helsinki Bizottság 2022-ben nyújtott be keresetet amiatt, hogy a férfi a büntetés-végrehajtási intézetben nem tudta fürdésre, pelenkacserére használni a zuhanyzót és a vécét, egyrészt, mert rossz állapotú volt, valamint más fogvatartottak kiüldözték onnan, ezért a zárkában végezte el a pelenkacserét, továbbá nem kapott, csak napi két pelenkát, holott többre lett volna szüksége, valamint a COPD-betegsége [amely a tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével jár, a károsodás visszafordíthatatlan, és folyamatos kezelés szükséges az állapota fenntartásához – a szerk.] vizsgálatát nem végezte el a büntetés-végrehajtás másfél évig, ami miatt nem kapott légzéssegítő készüléket, és ez veszélyes volt az egészségére.

A bíróság azonban nemrég elutasította a keresetet.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik