Hétfőn került fel az internetre az a felvétel, amelyet Szabó Bálint készített. A pár perces videóban az látszik, hogy egy Mercedesből kiszáll Lázár János nagykorú fia, Boldizsár. A kisbuszt sofőr vezeti, a fiú kiszállását még egy rendőr is biztosította. A volt szegedi önkormányzati képviselő megkérdezte Lázár fiát, hogy miért használ állami kocsit, de az egyetemista nem reagált, inkább besétált az édesapja vezette minisztériumba.
Lázár János kormányzati, kéklámpás autóval, az állam által fizetett sofőrrel fuvaroztatja a kölykét. 2:15kor némi töprengés után előkerül a kis Boldizsár is.
byu/Green-Bullfrog-6858 inhungary
Minderre ma Lázár János azt írta ki a Facebookra: „Tegnap egy napon át fújta a trombitáját a minisztérium előtt Szabó Bálint. Közben akit ismert, abba belekötött. A fiamba is, akit a kollégám hozott a minisztériumhoz, hogy aztán együtt utazhassunk haza. Amikor tudom – és persze amíg még akarják – hozom, viszem a fiúkat. Általános iskolában ez természetes volt, egy egyetemistát már nehezebb meggyőzni.
Ez soha nem volt titok, ma sem az! Ja! Noha a jogszabályoknak megfelelően az állam biztosíthat mind a miniszteri munkámhoz, mind pedig személyes használatra autót, ilyet én nem veszek igénybe. Az általam használt autót nem az állam biztosítja, annak csupán üzembentartója. A fiam pedig rám ütött! Ingázik! Kevesebb Budapest, több Vásárhely! Holnap is együtt utazunk!
Emellé Lázár mellékelt egy 2018-as videót, amelyben az akkor még kiskorú gyermekeit viszi iskolába. A Blikk felidézte: egy 30 milliós luxus kisbuszról lehet szó. Észtországban évekkel ezelőtt egy hasonló ügybe belebukott az egyik miniszter.
