A következő élő közvetítés része Orbán Viktor: Éppen most osztják fel Ukrajnát három részre

Forsthoffer Ágnes a Tisza turiszikai szakértője és harmadik alelnöke

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Solti Lilla a rendezvény műsorvezetője bemutatta a Tisza első új szakértőjét, a turisztikáért felelős Forsthoffer Ágnest, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetőjét, balatonfüredi szállodatulajdonost, aki az elnökség javaslata alapján szeptember közepétől a Tisza harmadik alelnöke is.

Forsthoffer elmondta, hogy ez az első politikai szerepvállalása, politikusi beszéde. Azt mondta, másfél éve őt is megszólította a Tisza üzenete, szellemisége. Készen áll azért, hogy egy olyan országért dolgozzanak, ahol a teljesítmény számít.

Elmondta, hogy egy olyan országban élünk, ahol nincs női miniszter, és ahol a gyereküket egyedül nevelő nők nem kapnak semmilyen támogatást. Eközben a miniszterelnök olyan zenésszel vállal közösséget, aki arról beszél, hol kell megütni a nőket, mondta utalva a DPK-tag Dopemanre.

Ezen a ponton a közönség mocskos fideszezni kezdett, de Forsthoffer leállította őket.

Reméli, hogy minél több nőtársa fogja azt érezni, hogy helye van a politikában.

Farkas Norbert / 24.hu
Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik