Felmondott két oktató a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, akik korábban etikai eljárással szembesültek, amiért arról írtak, hogy „minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű” – írja a 444.hu.
Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes pszichológusok a Pride betiltása idején tudományos bizonyítékok alapján arról írtak a HVG-ben, hogy a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme.
Bár a három pszichológust – egy szociológus kollégájuktól eltérően, aki be is perelte az egyetemet – nem rúgták ki, az előmenetelük megnehezült. Az eljárás során az egyetem elmarasztalta saját oktatóit, illetve petíció is indult az eltávolításuk érdekében.
A törvényi erőre emelt homofóbia Magyarországon 2021 júniusában kezdett igazán megerősödni, amikor a Fidesz-KDNP és a Jobbik megszavazta Kocsis Máté pedofilellenes törvényjavaslatát, amit a benyújtása után váratlanul egy sor homofób módosító indítvánnyal térítettek el. Az orosz mintára megalkotott homofób törvénycsomagot gyermekvédelmi törvénynek nevezték el.
Idén februárban Orbán Viktor miniszterelnök azt tanácsolta a Pride szervezőinek, hogy ne bajlódjanak a felvonulás megszervezésével, utalva arra, hogy a kormány az idén 30. alkalommal megrendezendő jogegyenlőségi felvonulás betiltására készül. Ezért még törvényt is módosítottak, ennek ellenére minden korábbinál több ember vett részt az eseményen.
A Fidesz három évtizedes útját a törvényi erőre emelt, államilag támogatott homofóbiáig ebben a cikkben mutattuk be részletesen:

