Megjelent a Hivatalos Értesítőben Navracsics Tibor döntése, amely szerint dr. Fekete Dávidot szeptember elsejétől két évre
a Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős
miniszteri biztossá nevezte ki. Győrben sokszor éles a vita Pintér Bence ellenzéki polgármester (és az őt támogató kisebbségi frakció, a Tiszta Szívvel a Városért) valamint a fideszes többség között, Fekete Dávid pedig nem más, mint a Fidesz-KDNP győri frakciójának vezetője. Most miniszteri biztosként
- az érintett kormányzati szervekkel, gazdasági szereplőkkel, társadalmi szervezetekkel együttműködve javaslatokat fogalmaz meg a területi kohézió erősítését szolgáló együttműködés formáira,
- ösztönzi a vidék népességmegtartó erejének erősítése, valamint a társadalmi és környezeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás elősegítése érdekében a helyi közösségi együttműködési kezdeményezéseket, azokkal kapcsolatban javaslatokat fogalmaz meg, illetve azok megvalósítását folyamatosan figyelemmel kíséri,
- közreműködik a területi közigazgatással és a helyi önkormányzatok feladatellátásával összehangolt fejlesztéspolitika megvalósításában, részt vesz a feladataihoz kapcsolódó kormányzati egyeztetéseken.
Fekete Dávid tevékenységét Navracsics Tibor irányítja, munkáját kétfős titkárság segíti, azért a törvény szerint járó, külön díjazásokat, juttatásokat kap.
A Fidesz-KDNP frakcióvezetője közösségi oldalán nagy megtiszteltetésnek nevezte a megbízást, miközben egyértelművé tette, hogy a Pintér Bence-féle vezetés miatt született a döntés. Azt írta, hogy Győr stratégiai jelentőségű város volt, most történelmi fejlesztések előtt áll. Feladatát úgy értelmezte, hogy
ezek a lehetőségek valóban a győriek javát szolgálják, és városunk megkapja mindazt, ami méltán jár neki.
Szerinte korábbi alpolgármesterként mindig azon dolgozott, hogy csendesen, de hatékonyan képviselje a győriek érdekeit – most pedig országos szinten folytathatja ezt.
Sajnos a jelenlegi városvezetés stratégiai hibái miatt is szükségessé vált ez a lépés. A kormány azonban nem hagyja, hogy Győr veszítsen: garantált a város dinamikus fejlődése, amelyet közösen elkezdtünk.
Mivel Fekete Dávid közben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) győri képzési központjának vezetője is, a polgármester kinevezésére kérdésekkel reagált közösségi oldalán. Pintér Bence ezekre várná a választ:
- Miért van 18 évnyi fideszes városvezetés után katasztrofális állapotban a több mint 250 éves barokk Napóleon-ház?
- Hogyan halad a felújítás az előző városvezetés által Rákosfalvy Zoltántól 700 millióért vett Schäffer-házban?
- Megérte-e 200 millióért eladni egy romos ingatlant, hogy aztán három és félszer annyiért visszavásárolják a győriek pénzén ugyanolyan romosan?
