Belépés a kormányzásba

Tömpe István: Belépés a kormányzás világába

„A kormányzati cselekvés hatékony többséget kíván. Hozzá képest a kétharmad olyasmi, mint az atombomba az amerikaiak kezében, akikre bomba nélkül hosszú harc és hatalmas emberáldozat várt volna. Az alkotmányos pozíciókat át kell alakítani, ám attól idegenkednék, hogy megbízható ellensúlyok nélkül az ellenségesen bebetonozott embereket csupán barátilag bebetonozott képviselőkkel váltsuk fel. Az alkotmány kiegyensúlyozása alapvető fontosságú a demokrácia újraépítése során, ennek során a kétharmados lehetőséget eltörölném, és az alkotmány módosítását hosszú procedúrához kötném.

Nemrég végig hallgattam a Tisza nagykanizsai kongresszusát, Magyar Péter beszédét, és elégedett voltam. A kifejtett, persze még csak készülő program bőven megállja a helyét a maga műfajában, s ezt, úgy is mint a hét szakbizottságból álló valamikori Elegy 2021-2022-es javaslatainak egyik szervezője, megerősíthetem. Bízom abban, hogy a szakmai csoportok használható tervezeteket állítanak össze, és abban is, hogy a Tisza vezetése magáévá teszi a javaslatok lényegét. Mert a lényeg nem az, hogy lesznek-e szakértők (lesznek), hanem hogy lesz-e kormány, amelyik hallgat rájuk.

Tisza-támogatóként feleslegesnek látom a hagyományos balliberális oldallal szemben is kritikus baloldali szavazók óvatlan megsértését. Jó formulák hiányában érdemes kivezetni a történetet a napi csatározásokból. Ettől a Tisza még indulhat koalíció nélkül. A parlamenti többség erős kézbentartása mellett annak is száz módja van, hogy például Hadházy a fronton tartsák, aki magányos és bátor harcosként, a közemberek által is megérthető mértékű tolvajlások bemutatásával nagy tekintély vívott ki magának.

Ha a Tisza végül győz, jöhetnek a munkás hétköznapok, az első átütő lépések, rengeteg mosolygó figura bukkan fel (csak kérj, hercegem), lelkes átállók jelennek meg, és sorakoznak a kínos pillanatok, amikor barátokat kell visszautasítani. Az első tanulság az, amit érdemes felírni, hogy a miniszterelnökség keményen versengő környezetben kezelendő magány azok számára, akik valamit el akarnak érni.

Talán nem érdektelen összegyűjteni az elmúlt ciklusokból pár példát, amire a kormányzás kezdetéhez érdemes emlékezni a Tiszának.”

Losoncz Miklós: Trump „nagy és gyönyörű” adótörvénye

„Donald Trump amerikai elnök július elején elfogadott adótörvénye és egyéb intézkedései nyomán nő a szövetségi költségvetés hiánya és az államadósság, fokozódnak a jövedelmi egyenlőtlenségek, gyorsul az infláció, amelyet a vámemelések is táplálnak, emelkednek a kamatlábak és lassul a gazdasági növekedés üteme. Recesszió nem fenyeget, de nő egy pénzügyi válság kockázata. A kutatás-fejlesztési, az innovációs, az oktatási és a zöld átállást szolgáló kiadások lefaragása az amerikai gazdasági növekedés alapjait ássák alá. Az adótörvény negatív hatásai alól a világ többi része sem tudja függetleníteni magát.

Trump elnök „nagy, gyönyörű” több mint ezeroldalas adócsökkentési törvényét (One Big, Beautiful Bill Act – OBBBA) a képviselőház csekély többséggel 2025. július 3-án elfogadta, miután a dokumentumot a szenátus is jóváhagyta. (Vajon hány kongresszusi képviselő olvasta el a javaslatot a szavazás előtt? Hányan Trump fenyegetései miatt szavaztak igennel?) A törvényt az elnök július 4-én, a függetlenség napi nemzeti ünnepen diadalittasan aláírta. Nemcsak a jogszabályt ünnepelte, hanem azt is, hogy az OBBA elfogadtatása Trump politikai hatalmának konszolidálásához is hozzájárult. A sietség oka az volt, hogy Trump nem akart időt hagyni a médiának (és közvetve a szavazóknak) az előterjesztés megismerésére, a hiányosságok és a költségek feltárására. Nyugtalanító precedens arra nézve, hogyan fogja az amerikai törvényhozás a jövőben a költségvetést kezelni.”

Hatos Pál: Eltévedt lovas? Egy huszártiszt fapados vonatutazása a Tanácsköztársaságból a Történelembe

„1919 májusában, a Tanácsköztársaság idején egy Győrből Szombathelyre tartó zsúfolt személyvonaton egy hatalmas termetű, marcona kinézetű katonatiszt utazott. Rangrejtve persze, civilben, fapados harmadosztályon, hogy ne keltsen feltűnést. Kopott ruháját csupán egy rövid vadászbunda és egy sportsapka egészítette ki, de a magas, keménykötésű fickó nem közönséges katonavoltát elárulta, hogy öklei egyenként is olyan hatalmasok voltak, mint egy lónak a patája. A lovakhoz egyébként is sok köze volt rejtélyes utasnak. A nagy háborúban a jászkun huszárezred kapitányaként szolgált, különben egy régi felvidéki nemesi család sarja volt, már édesapja is huszártiszt volt az 1848-1849-es szabadságharcban, meg is sebesült, fogságba is esett, s csak súlyos váltságdíj árán sikerült elérnie, hogy az osztrák sorozóorvos alkalmatlannak minősítse a közlegényként való besorozásra. Ami nemesemberre nézve a jobbágyfelszabadítás után is súlyos szégyen lett volna. Nem csoda, ha fiának most az volt a terve, hogy meglép Kun Béla kommunista paradicsomából, ahol utoljára az Országos Lónyilvántartónál volt kamuállásban, s lovakat kellett rekvirálnia osztályos társaitól és kelletlen parasztoktól, bár ő azzal hencegett, hogy pesti zsidók luxuslovait sorozta leginkább. Talán azt is sejtette, huszárokra már nem nagyon lesz szükség az eljövendő modern háborúkban. A békében pedig még kevésbé. A rossz időket vad kártyacsatákkal és heves ivászatokkal töltötte a Gellért Szállóban lévő lakásán, legnagyobb sérelme pedig az volt, hogy egy éjjeli razzia során kedvenc revolverét valamelyik bőrkabátos kommunista detektív meglovasította. Egyetlen bizalmasa egy jó alakú szobalány volt, a cseh-német Lujza, aki értékelte, hogy a kapitány úr egész jól tud „tótul” is povedálni. Vele osztotta meg egyedül szökési tervét, s régi álmát is: Dél-Amerikába akart kivándorolni, vagy Mexikóba. Ott a katonai puccsok és véres forradalmak örök körforgásában bizonyára akad fizetőképes kereslet félelmetes öklére és háborús tapasztalatára, míg itt hiába harcolt négy esztendőn át a fronton, végül lemaradt őrnagyi kinevezéséről. Örökös sóvárgás a messziség után? Mint Melville híres regényének, a Moby Dicknek megszállott bálnavadásza, aki szeretett hajózni a tiltott tengereken, s szeretett kikötni barbár partokon? Lujza sírva búcsúzott a különös katonától, akinek vonata lassan, döcögve haladt a vacogó tavaszban. A fülkenélküli teremkocsi fapados ülésein sok mindenről folyt a beszéd a didergő utasok között.  Többek között a vörösökről, a vörösök szörnyű devecseri vérengzéséről, a cseh és román offenzíváról. Az egyik sarokban a papokat és az urakat szidták, a másikban pedig a zsidókat a vörösökkel együtt. A zord tekintetű katona egy ideig hallgatott, de egyre dühösebben, végül nem bírta tovább, felkelt, s egy „elvetemült” zsidót, aki szerinte nem létező háborús hőstettekkel hencegett, galléron ragadott, s az ablakon való kidobással fenyegette meg.

Az incidens után tóthprónai és blatniczai Prónay Pál huszárszázados, – mert őróla van szó – kioktatta az utasokat a zsidók bűneiről, majd elégedetten ült vissza a helyére, vadászköpenyébe és magányába burkolódzva: úgy érezte, megfordította a hangulatot, mindenki antiszemita lett.”

Kovács Zoltán: A Rácz nevű

„Orbán most legújabban Rácz András Oroszország-szakértővel akadt össze a palágykomoróci templom felgyújtásával kapcsolatban. Rácz alapos vizsgálatot tart fontosnak, mielőtt bárki véleményt mondana, mert a provokációt sem tartja kizártnak, mondván, a magyar kormány jó eséllyel benne volt a támadásban.

Figyeljetek, a szálak összeérnek! – harcoskodott legfrissebb posztjátban Orbán. Elmondása szerint a fenyegetést komolyan veszik, de nem ijednek meg tőle, miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy „az ukránok mélyen beépültek a magyar politikába. A Tisza és a DK nyíltan ukránpárti, az újságírók közül sokan nyíltan kampányolnak Ukrajna mellett, és a szakértői világban is egyre erősödik a hangjuk. A Rácz nevű már addig merészkedik, hogy Magyarországot vádolja a kárpátaljai templom felgyújtásával” – fogalmazott a kormányfő.

A Rácz nevűnek az a helyzeti előnye biztosan megvan, hogy hónapokkal az orosz agresszió megindítása előtt kifejtette, Putyin megtámadja Ukrajnát, míg Orbán három nappal a támadás megindítása előtt járt Moszkvában, ahonnét annak biztos tudatában tért haza, hogy nem lesz háború. (Nem mellékesen, az akkor történt, amikor az ukrán-orosz határon már százezer orosz reguláris katona vonult fel. Mit gondolt Orbán? Hogy majd visszavonják őket a helyőrségeikbe?) Két emberről azért tudok, akik ezt hitték. Az egyik Orbán maga, a másik pedig sasszemű publicistája, aki még valami olyasmit is mondott, hogy aki úgy gondolja, Putyin megtámadja Ukrajnát, az hülye. Igaza van Rácznak, Putyin átverte Orbánt. Nem volt elég Paszkijevics, nem volt elég 56, csak most annyiban más a helyzet, hogy Orbán önként ment a pofonért.”