Belföld

„Ez egy beismerése lehet annak, hogy a polarizálás már nem működik” – Orbán tusványosi beszéde elemzői szemmel

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A nagy bejelentés elmaradt, helyette a Digitális Polgári Körök megalakítását jelentette be Orbán Viktor a tusványosi beszédében, ami az általunk megkérdezett politikai elemzők szerint egy visszafogott, biztonsági beszéd volt a miniszterelnöktől. Böcskei Balázs és Mikecz Dániel válaszolt arra, miért alakulhatott így, ahogyan azt is megpróbálták megfejteni, miért beszélt ennyit Orbán a világháború réméről, és hogy milyen üzenete van az állítólagos fideszes mérések szerinti nagyon komoly kormánypárti előnynek.

Biztonsági beszédet tartott szombat délelőtt Tusványoson Orbán Viktor, és hogy így alakult, abban szerepet játszhatott az is, hogy a miniszterelnök két idei, nagy nyilvánosság előtt előadott beszéde keményebb hangot ütött meg – ebben mindkét, lapunknak nyilatkozó politikai elemző egyetért.

Mikecz Dániel, a HUN-REN Társadalomtudományi Központ Politikatudományi Intézetének politológusa szerint a Digitális Polgári Körök elindítása – amivel a valamifajta nagy bejelentésre váróknak meg kellett elégedniük – annak a jelzése és beismerése lehet, hogy a tavasszal nagy üggyel és gonddal beharangozott Harcosok Klubja, a kormánypártok digitális hadserege nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Hiszen a miniszterelnök is utalt a beszédében arra, hogy vannak emberek, akiknek elegük van már a harcból, és helyet kell biztosítani azoknak is, akik csak csendben építenék az országot.

Érzékelhetik a kormányon belül, hogy a polgári köröknek pozitívabb csengése van, mint a Harcosok Klubjának, és lejjebb kell tekerni a militáns hangnemet. Ez így egy beismerése is lehet annak, hogy azok a fajta mozgósítási technikák, amit a Harcosok Klubjától vártak, nem működnek

– mondta Mikecz. Szerinte az utóbbi időszak tanulsága lehet kormányoldalon, hogy a társadalom további polarizálása már nem biztos, hogy kifizetődő. Eddig ez egy jó recept volt a Fidesz részéről, de mint mondja, ez csak addig működik, amíg ők vannak többségben. Ez viszont már minden bizonnyal megváltozott, így amit a Fidesz most tehet, hogy a szélsőségek helyett inkább középre húz – ami azt is jelenti, hogy nincs most itt az ideje a harcos megnyilvánulásoknak.

Vele ellentétben

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik