Belföld

Gulyás: Orbán Ráhel és családjának külföldre költözése és a választás közt nincs szándékos egybeesés

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Elfogadhatatlan ez az uniós költségvetés-tervezet, az ukránbarát – mondta kezdésként Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón. Hozzátette: elvettek pénzt a kohéziós, illetve az agrártámogatásokból, és „azt a pénzt Ukrajnába küldik.” A miniszter kijelentette: egyetértünk, a gazdák tüntetésével, ráadásul Gulyás szerint jelentősen emelkedik a brüsszeli bürokrácia. Úgy fogalmazott: „a jelenlegi költségvetés-tervezet még tárgyalásra is alkalmatlan.”

Gulyás azzal folytatta: a kormány mai ülésén foglalkozott a 3 százalékos hitelprogrammal is. „A Bankszövetséggel tárgyaltunk, a hitel szeptember elsejétől vehető fel.” A miniszter elmondta, hogy a szabályozás elkészül augusztus elejére, a szabályozást pedig a jövő héttől társadalmi vitára bocsátják. Gulyás ismét felsorolta, hogy milyen feltételekkel juthat valaki ehhez a hitelhez: ez pedig a 10 százalékos önerő, a legfeljebb 50 százalékos tulajdonrész, illetve a 100 millió forintos felső határ a lakásnál, és 150 millió ház esetén. Kérdésre később elmondta a hitellel kapcsolatban általánosságban, hogy

nem lesz keretösszeg.

Sebestyén József halálát is tárgyalta a kormány, erről azt mondta Gulyás Gergely: az az ország nem érett, hogy az unió tagja legyen, ahol kényszersorozás keretében agyonvernek valakit. Gulyás megemlítette, hogy három ukrán katonai vezető szankciós listára helyezését kezdeményezte a magyar kormány Brüsszelben. „Ha az unió nem fogadja a javaslatunkat, akkor a magyar kormány saját hatáskörben lépni fog” ebben az ügyben – mondta Gulyás. (Ezzel kapcsolatban kérdésre később úgy reagált a miniszter: utóbbi lépés Magyarország területéről való kitiltás jelent. A Sebestyén-ügyben -folytatta – nem Orbán Viktornak kell kezdeményeznie beszélgetést Volodimir Zelenszkijjel.) Hozzátette: Magyarország senkit nem ad ki Ukrajnának, innen nem visznek senkit a frontra. Az ukrajnai kényszersorozás  – fogalmazott Gulyás – „minden civilizált országtól távol áll”, még akkor is, ha az éppen háborúban vesz részt. Szerinte egyértelmű az összefüggés Sebestyén József halála és az őt ért bántalmazás közt.

Újságírói kérdésre, Varga Judit esetleges visszatéréséről azt mondta Gulyás: ennek nincs aktualitása, mivel ezt ő – mármint Varga – jelenleg nem tudja elképzelni. Ezután a miniszter határozottan cáfolta, hogy a Fidesz pénzt ajánlott volna a Momentumnak a választási indulásért. Szerinte a Momentum politikusai „összetévesztenek bennünket a franciákkal.” Gulyás szerint a Momentum „politikai közössége a világ leggyengébb valutájából sem érne meg egy fillért sem.” Teljesen értéktelen ez a politikai közösség ezért nem érdemes fizetni érte – tette hozzá.

Később azt mondta Gulyás az orosz-ukrán háborúról, hogy a Trump-kormány hozzáállása békepárti. Ám „az idő még nem jött el a békéhez” –mondta Gulyás.

Orbán Viktor nagy nyilvánosságot kapó Ryanair-es repülésével kapcsolatban azt mondta a miniszter: Orbán fapados útja magánjellegű volt.

Újságírói kérdésre még elmondta:

  • Orbán Viktor lesz a Fidesz miniszterelnökjelöltje 2026-ban.
  • a magyar állam a Nemzetközi Beruházási Banktól még nem kapta vissza a befektetett közel 70 millió forintot.
  • Orbán Ráhel és családja külföldre költözéséről azt mondta a miniszter: ő nem lát szándékos egybeesést a 2026-os választással.
  • Varga Judit esetleges bántalmazásáról azt mondta Gulyás: „Én Magyar Péternek többször megmondtam, hogy amit csinál, az olyan tűrhetetlen, hogy bár a katolikus egyház szabályai szerint válás nincs, de a különélés a minimális, ami elvárható ilyen helyzetben”.

A 24.hu továbbra sem vesz részt a kormányinfókon, ennek okairól itt írtunk:

Kapcsolódó
Nem engedik be a kollégánkat a Kormányinfóra, amíg így marad, a 24.hu nem küld mást sem az eseményre
A magyar kormány ezzel azt üzeni, nem szeretne a legnagyobb magyar újságok egyikének olvasói számára válaszokat adni tevékenységéről, az ország helyzetéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik