A következő élő közvetítés része Nem sikerült betiltani, vége a valaha volt legnagyobb Budapest Pride-nak

Csak néhány aktivista jelent meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom gyűlésén

Gyülekezést jelentett be a Városháza parkba szombat délelőtt 11 órára a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), közleményük szerint „a hatóságok jóváhagyásával”.

A helyszínen néhány szélsőjobboldali aktivista jelent meg. 

Szerintük ezt a gyűlésünket készül megzavarni a Karácsony Gergely főpolgármester által szervezett Budapest Pride.

4 fotó

Ígéretük szerint szerte Budapesten lesznek programjaik, így számos egyéb helyszínt is „lefoglaltak”, például az Andrássy utat, a Károly körutat, a Vámház körutat, a Szabadság hidat és még egy sor további közterületet: hidakat, tereket, utakat, rakpartokat.

Azt írták, hogy egy „spártai témájú területfoglalást” is beadtak, bár nem derült ki, hogy ez pontosan mit jelent, és pontosan hol lehet erre a gyülekezésre számítani. Az ígérték, autós felvonulást is tartani fognak.

Karácsony Gergely pénteken újságírói kérdésre elmondta: a Városháza Park nagy része nem közterület, így oda nem lehet gyülekezést bejelenteni, ezért is indul innen a Pride felvonulás délután. Hozzátette: egyelőre nincs információjuk arról, hogy a rendőrség jóváhagyta volna a szélsőjobboldali szervezetek erre a helyszínre is tervezett belvárosi gyülekezését.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik