Belföld

„Átküldök egy rakétát a bíróságra, azt lestek, mint a moziban”

Robbantással fenyegette a Csornai Járásbíróságot egy 31 éves férfi, mert nem volt elégedett az ügy állásával. A Győri Járási Ügyészség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat ellene.

Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre reagálva azt mondta, hogy a vádlott beismerte a bűnösségét. Hozzátette, hogy az ügyészség a vádlott mentális problémáit is figyelembe arra tett indítványt, hogy bocsássák próbára az elkövetőt.

A vádirat szerint a férfi tavaly szeptemberben üzenetet küldött a saját e-mail-címéről a csornai bíróság egyik dolgozójának a hivatali e-mail-címre. Ezekben többek között azzal fenyegetőzött, hogy „bomba van kötve” a bíróságon, illetve átküld egy rakétát, „azt lesnek, mint a moziba”. A rendőrség átvizsgálta az épületet, de nem találtak robbanóanyagot.

Kiderült, hogy az elkövető azért küldte az üzeneteket a Csornai Járásbíróságra, mert a folyamatban lévő ügyben nem tetszett neki az ügy állása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik