Cikkünket és a címét pontosítottuk.
A Fővárosi Törvényszék munkaügyi kollégiuma első fokon elutasította Ádám Zoltán keresetét, ami arra irányult, hogy a bíróság állítsa vissza a munkaviszonyát. A bíróság szerdai döntése szerint a Corvinus Egyetem részéről jogszerű volt az azonnali hatályú felmondás, mert Ádám megszegte az együttműködési kötelezettségét. Ádám Zoltánnak meg kell fizetnie a 229 ezer forintos perköltséget is.
Az egyetemi docens azért perelte be a Corvinus Egyetemet, mert 2023 októberében azonnali hatállyal kirúgták. Ádámot azután bocsájtották el, miután etikai vizsgálatot indított arra hivatkozva, hogy egy hallgatónak – Megdet Rahimkulov orosz származású milliárdos unokájának – a jelentős Mol-részvénycsomaggal rendelkező szülei különleges elbírálást kértek tőle, és bár ezt ő elutasította, a diák úgy is levizsgázhatott, hogy eredetileg nem teljesítette a vizsgára bocsátás felételeit.
Ádám Zoltánnal szemben Domahidi Ákos kancellár vezette a szabálytalansági eljárást, amelynek eredményeként egyebek között arra hivatkozva rúgták ki a Corvinusról, hogy akadályozta a vizsgálatot, tiszteletlenül beszélt a kancellárral, és rossz hírét keltette az egyetem vezetésének egy zárt Facebook-csoportban.
Az elsőfokon eljáró bíró hangsúlyozta, hogy Ádám Zoltán az etikai eljárás megindítása után még nyolc és fél hónapig dolgozott a Corvinuson, és semmilyen retorzió nem érte. A bíró azt is megállapította, hogy munkajogilag szabályszerű volt Ádám kirúgása.