Kiengedték a kórházból Jeszenszky Gézát. A volt külügyminiszterre és a feleségére múlt vasárnap támadt rá kőműveskalapáccsal egy 70 éves férfi. Jeszenszky olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, s egy darabot el is kellett távolítani a koponyacsontjából.
A volt külügyminiszter a Blikknek azt mondta, hogy minél előbb szeretné bepótolni munkájában azt a néhány nap kiesést, amíg a kórházban volt. És jelenleg több olyan íráson is dolgozik, amiket határidőre kell leadnia.
Ahogy arról korábban beszámoltunk a gyanúsítás szerint egy 70 éves férfi elhatározta, hogy kioltja Magyarország korábbi külügyminiszterének életét. Ennek érdekében kalapácsot, gyújtót és benzint vett magához, majd maszkban, kesztyűben a kiszemelt áldozata Ferenciek terén lévő otthonának a közelében várakozott.
Jeszenszky és felesége kora délután érkezett haza. G. Ferenc követte őket, majd a kapualjban rájuk támadt a kalapáccsal, és mindkettőjüket fejen ütötte. A volt külügyminiszter életveszélyes koponyatörést, a felesége könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrség előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsította meg a támadót. G. Ferenc beismerte a bűnösségét, ugyanakkor azt állította, hogy véletlenszerűen választotta ki az áldozatait. Az azóta már letartóztatásban lévő férfi azt mondta, hogy nem akarta megölni őket, ám úgy érezte, hogy bántania kell valakit.