Filep Dávid, majd Apáti Bence, a Megafon nevű fideszes online-csapat tagjai is színpadra léptek. Utóbbi szerint a Nyugat másodrendű állampolgárokat akar a magyarokból csinálni, hogy Slava Ukrainivel kelljen közölni. Borzalmas dolgokat követnek el külföldi barátaik segítségével a nem fideszes politikusok – mondta Apáti, aki szerint hiába verték el számtalanszor már a globalisták emberét, de Brüsszelben mindig van másik. Fröcsögnek, szitkozódnak, szervezetten jelennek meg – írta le a politikai vetélytársakat. Gyűlöletcunami, alpári személyeskedés – ez vár rájuk, az internet harcosaira, de örüljenek ennek, mert nincs annál nagyszerűbb, mintha az ellenfél dühös.
Szentkirályi Alexandra Budapesten harcol. – Sziasztok, hello, sziasztok, sziasztok – kezdte mondandóját, és ő is előadta, hogy nagyon jól néz ki mindenki. Politikai karrierjének nehézségeiről beszélt, kormányszóvivőként, majd a fővárosi frakció vezetőjeként. Most anyukaként állt azonban a színpadra, mert ez a legfontosabb, és nem akarja ölbe tett kézzel nézni, hogy mások kiárusítják gyerekeink jövőjét. Büszke, sikeres, szabad országot akar és ez most veszélyben van, mert Fél kézzel harcol, aki offline harcol – közölte, hangsúlyozva, nem fogják hagyni, hogy gendersemlegessé neveljék a gyerekeket. A nőknek, lányoknak a teremben és az online-térben meg kell mutatniuk, micsoda erő van bennük, hogy nem hagyják, hogy a „hallgatás spirálja” lehúzza őket. – Kommenteljetek, videózzatok, és akkor meg tudjuk védeni a családokat, hazánkat – zárta beszédét.
