A következő élő közvetítés része Estére megtelt a Kossuth tér, ahol a civilekért és a sajtóért tüntettek

Pankotai Lili: „A rendőreitek többször gumibottal vertek”

Listázzatok nyugodtan, ez is csak olaj a tűzre – mondja Pankotai Lili, miután az iskolai kirúgásával kezdődő tortúráját sorolja. „Nem hátrálok, mert már nincs mit elvennetek, a barátaim külföldön vannak, van ellátatlan rokonom, az oktatási rendszeretek tönkretette a generációnkat.” Aztán hazaszeretetből épülő, szerethető hazáról beszél, majd kontrasztul ÁVH 2-ként emlegeti a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. A törvénytervezet valódi célja szerinte a listázás, a kontroll, az elhallgattatás, a hivatal pedig a hatalmat védi az ország helyett,

átláthatóság helyett sötétséget teremt. Ez nem védelem: ez uralom.

Ez után arról beszél, az erős vezetők erős nemzeteket építenek, a gyengék meg diktatúrát, és Orbán Viktor érzi, hogy közeleg a vég.

Vannak, akik nem mennek el, mert valakiknek újjá kell építenie ezt az országot, és ezek mi leszünk.

Erre a nap eddigi leglelkesebb skandálása, a „mocskos Fidesz” indul be.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik