Belföld

70 ezer vadásznak ingyenes, de előfizetőknek 8340 forint

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Cikkünk után éledt újra a vita Vadai Ágnes és Semjén Zsolt között. Ezúttal a Nimród újság miatt.

A Demokratikus Koalíció képviselője arról kérdezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, hogy az általa elnökölt Országos Magyar Vadászati Védegylet lapját (főszerkesztője Kovács Zoltán államtitkár), miért a magyar adófizetőkkel fizettetik ki.

Vadai Ágnes idézte cikkünket, amely szerint évi mintegy félmilliárd forintos állami támogatás tartja életben a Nimród Vadászújságot, amelyet a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás szervezésére létrehozott Egy a Természettel Nonprofit Kft.-n keresztül az állam ad ki. Kovács Zoltán a 24.hu-nak azt mondta: 800 millió és egymilliárd forint között van a publikálási, terjesztési, előállítási költsége az újságnak. A költségek fele jön az államtól, a másik pedig gyakorlatilag a vadászoktól – tette hozzá Kovács Zoltán. A FeHoVa (Fegyver, horgászat, vadászat) nemzetközi kiállításon készült videónkban az állami támogatást az újság társadalompolitikai és kulturális missziójával indokolta.

Korábban az államtitkár/főszerkesztő válaszolt kioktató hangnemben, ezúttal Semjén Zsolt tette ugyanezt. Azt írta, hogy a Nimród Vadászújság az Országos Magyar Vadászkamarával együttműködésben idehaza és a Kárpát-medencében több mint 70 ezer vadászhoz jut el minden hónapban, térítésmentesen. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke szerint az újság olvasóinak száma ennek a többszöröse lehet, mert nemcsak a vadászok, hanem családtagjaik, ismerőseik kezébe is elkerül.

Ezzel a számmal a Nimród napjaink egyik legnagyobb példányszámban készített és olvasott magyar havi magazinja.

Szerinte Vadai Ágnes kérdéséből az látszik, hogy életében nem olvasta a Nimródot, fogalma sincs a vadgazdálkodásról és a vadászati kultúráról. Az adópénzek firtatására a miniszterelnök KDNP-s helyettese úgy reagált, hogy felszólította az ellenzék politikusát, hogy a hetvenezer magyar vadász iránt „tanúsítson több tiszteletet!” Ha Vadai Ágnes pótolná a felrótt hiányosságokat, megteheti, a „mind küllemében, mind tartalmában megújult” Nimród Vadászújság idei előfizetése változatlanul 8340 forintba kerül.

Kapcsolódó
Évi félmilliárd forint állami támogatás tartja életben a Nimród Vadászújságot
A lap állami finanszírozásáról és a milliós főszerkesztői fizetéséről is kérdeztük Kovács Zoltánt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik