Belföld

Mészáros Lőrincék túl gyorsan szállították volna az állami cégnek rendelt autókat, kizárták őket

mészáros m1
mészáros m1

Gépjárműbeszerzésre és flottakezelésre írt ki közbeszerzési eljárást az állami tulajdonú, közpénzből működő ESZFK Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. tavaly november közepén, amelyen Mészáros Lőrinc cége is elindult, de kizárták, mert túl rövid idő alatt akarta leszállítani a kért autókat – írta meg az Átlátszó.

Az ESZFK 17 darab új személygépjárművet szeretett volna beszerezni 48 hónapos bérleti szolgáltatás keretében.

Az egyik jelentkező a Mészáros M1 Kft. volt. A céggel kapcsolatban már ismertté vált, hogy gyakran furcsa körülmények között nyeri el a flottatendereket, olyan extra rövid teljesítési határidőket vállal, amelyeket más – sokkal nagyobb – flottakezelők sem tudnak teljesíteni. Néhány ilyen tenderrel kapcsolatban már vizsgálat is indult. Most viszont éppen a gyorsaság lett a cég veszte.

Bár a kiíró már a felhívásban leszögezte, hogy azok az ajánlatok, amelyekben 180 naptári napnál hosszabb, illetve 90 naptári napnál rövidebb szállítási határidőt vállalnak, automatikusan érvénytelen minősítést kapnak, a Mészáros-cég mégis 71 napos határidőt ajánlott fel. Így aztán ki is zárták a versenyből.

A nyertes a Mercarius Flottakezelő (és új társa, a MOL Fleet) lett 254 millió forintos ajánlattal.

A Porsche Lízing és Szolgáltató Kft. pályázatát szintén érvénytelenítették. A kft. véletlenül az Alföldvíz Regionális Víziközmű-szolgáltató Zrt. által indított autóbérleti közbeszerzési eljáráshoz szükséges dokumentumokat küldte meg az ESZFK-nak.

A maradék két céget, a MOL Fleet Solution Flottakezelő Kft.-t és a Postaautó Duna Gépjármű-kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-t ugyan nem zárták ki, de az ajánlatukat nem bírálták el, elvileg azért, mert drágábbak lettek volna, mint a Mercarius. A MOL Fleet azonban mégis nyertesként jött ki a dologból, hiszen a közbeszerzési eljárás megindítása után két héttel, november végén jelentették be, hogy a Mol Fleet és a Mercarius közös holdingcéget hoz létre, amely Mol Mercarius néven működik tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik