A következő élő közvetítés része Szétszakadt a Pride betiltása elleni tüntetés késő estére, de jövő héten jöhet a folytatás

Hadházy Ákos: Orbánék hatalma egy rákos daganat az országon

Hadházy Ákos azt mondta, hogy nem „a beszédek a legfontosabb. Önök vannak itt, Önök adják az ellenállást, az a fontos, hogy Önök itt vannak.” A képviselő szerint „ma azt mondtuk, hogy legalább két órára lezárjuk az Erzsébet-hídra vezető utat. Ez már megtörtént.” Azzal folytatta, hogy azért „vagyunk itt, mert a kormány egy mocskos törvénysorozat első elemeként betiltotta a Pride-t, és megváltoztatta a gyülekezési törvényt a techfasizmus bevezetésének utat adva.”

Azt akarjuk, hogy ezt a törvényt vonják vissza, és meg akarjuk akadályozni a következő aljas törvényeit.

Hadházy azzal folytatta, hogy ez a „törvény nemcsak a Pride betiltásáról szól, ugyanis megváltoztatták a gyülekezési törvényt. Innentől kezdve lehetővé teszik, hogy az európai joggal ellentétesen ne csak terroristákkal és súlyos bűnözőkkel szemben használhassák az arcfelismerő rendszereiket, a kínai típusú arcfelismerő rendszereket, vagy akkor amikor valaki elveszett, és keresik, hanem hogy használhassák a nekik nem tetsző tüntetések esetén is, használhassák politikai okokból”.

Ezt minden, hatalom számára nem tetsző tüntetésen is használhatja a hatalom.

Azzal folytatta Hadházy, hogyha „legyintünk erre a törvényre, akkor megágyazunk annak, hogy a következő törvényeket még könnyebben átvihesse a kormány.”

Megrogyott a hatalom, csökken a hatalom.

-folytatta.

„De a hatalom nem kapkod. Ezek a törvények évek óta ott vannak Rogán Antal asztalán. Működik az oroszoknál, a törököknél.” Hozzátette: „nagyon jól tudjuk, hogy mi fog következni.” Ezeket a lépéseket fel is sorolta: pénzügyi ellehetetlenítés, kitiltás, erőszak. „A poloskázás nem véletlen volt.” Ezután azzal folytatta, hogy el kell kerülni, hogy vita legyen az ellenzéken belül. „Nem lehet viszály, nem viszálykodhatunk az ellenzékben, azzal csak a hatalomnak kedvezünk.” Hozzátette:

Orbánék hatalma egy rákos daganat az országon.

A rákot úgy lehet kezelni Hadházy szerint, hogy „megcsinálják a műtétet, megcsinálják a sugárzáskezelést és  a kemoterápiát”.

Milyen őrültség lenne, ha az orvosok azon vitatkoznának, hogy melyiket kell tenni. Meg kell tenni mindet!

Hadházy azzal zárta beszédét, hogy mindenki majd „menjen haza és jövő keddre hozzon még embert, ne egyet, ne kettőt, hanem tízet.”

Jövő kedden találkozzunk még többen!

Mohos Márton / 24.hu
Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik