Miután Csárdi Antal tavaly októberben bejelentette, hogy távozik a pártból, valamint az országgyűlési képviselőcsoportból és Ungár Péter pártelnök-frakcióvezetőnek nem sikerült az elmúlt napokban független képviselőket meggyőzni, hogy üljenek át hozzájuk, az LMP-frakció létszáma öt fő alá csökkent. Így a házszabályban előírt három nap után automatikusan megszűnt a párt parlamenti képviselőcsoportja – hívja fel rá a figyelmet a hvg.hu.
A lap azt írja, hogy szerdán 10 órakor még szerepelt a parlamenti honlapon a Csárdi távozása után négy fősre csökkent frakciónévsor, de egy órával később már nyoma sem volt a honlapon a frakciók között az LMP-nek. A négy megmaradt frakciótag – Ungár Péter, Bakos Bernadett, Kanász-Nagy Máté és Keresztes László Loránt – neve átkerült a független képviselők listájára.
A frakció megszűnésével nemcsak havi 37 millió forrástól esik el, hanem bizottsági helyeket és megszólalási lehetőségeket is veszít az LMP az Országgyűlésben. Ungár Péterék függetlenként azonnali kérdést sem intézhetnek a miniszterelnökhöz.
A bomlás jelei a tavaly augusztusi tisztújítás után jelentkeztek a pártban – emlékeztet rá a hvg.hu. Amikor ismét Ungár Péter lett a párt társelnöke, több LMP-s politikus is bejelentette távozását: előbb Schmuck Erzsébet, majd Vágó Gábor és Keresztes László Loránt is. Ezt követte Csárdi bejelentése októberben.