Belföld

Hat és fél évet kértek a grúz sofőrre, aki miatt egy fő meghalt, és több gyerek is megsérült Ásotthalomnál

Vádat emeletek azzal a grúz embercsempésszel szemben, aki 2023 őszén okozott halálos balesetet Ásotthalom közelében, majd elmenekült a helyszínről. A balesetben egy ember meghalt, nyolcan megsérültek, köztük gyerekek is. A letartóztatásban lévő férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, valamint társtettességben elkövetett, minősített embercsempészés miatt állítják bíróság elé.

Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre válaszul azt mondta, hogy hat év hat hónap börtönbüntetést, hét év járművezetéstől eltiltást kértek a terheltre azzal, hogy tíz évre utasítsák ki Magyarország területéről.

A férfi 2023. október 27. hajnalban a szerb–magyar államhatár közelében vett fel személyautójába három török állampolgárságú felnőttet és négy gyermeket, akiket ismeretlen társai kísértek át a zöldhatáron. A külföldiekkel együtt Németország felé indult. Az 55-ös főúton, Szeged felé hajtva egy balkanyarban elvesztette az uralmát járműve felett, és átsodródott a szemközti sávba, ahol a fékezés ellenére frontálisan összeütközött egy kisteherautóval.

A balesetben súlyosan megsérült vádlottat a helyszínre perceken belül megérkező ismeretlen társa átültette autójába, és egy szlovákiai kórházig vitte, ahol a férfit nemzetközi körözés alapján, két nap múlva elfogták, majd később átadták a magyar hatóságoknak. A balesetben egy határsértő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még a helyszínen életét vesztette, hatan – köztük a teherautó utasa – súlyosan, míg ketten könnyebben sérültek meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik