Belföld

Volt barátja ölte meg a tavaly májusban eltűnt nőt – a rendőrség keresi az áldozat holttestét

24.hu
24.hu

Tavaly májusban jelentették be egy Budapest, VI. kerületi albérletben lakó 31 éves nő eltűnését, akit hozzátartozói akkor már több hete nem tudtak elérni. Az ügyben körözési eljárás indult. A beszerzett információk egyre inkább azt támasztották alá, hogy a nő bűncselekmény áldozatává válhatott – írja a police.hu. 

Volt élettársát, a 38 éves M. Viktort 2025. február 16-án emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályán. A gyanúsított a kihallgatás során beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2024. április 7-én közös albérletükben olyan súlyosan bántalmazta a nőt, hogy az a helyszínen belehalt sérüléseibe, majd a holttestet egy barátja segítségével elrejtette. Segítőjét, a 36 éves L. Csabát bűnpártolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és vették őrizetbe. A BRFK mindkét férfi letartóztatását kezdeményezte.

A fővárosi rendőrök speciálisan kiképzett kutyával kutatták át azt a XVII. kerületi bokros-fás területet, ahol az elkövetők elrejthették a holttestet. A kereséshez a Pest Vármegyei Kutató-mentő Szolgálat segítségét is igénybe vették, de a test egyelőre nem került elő – írják a rendőrség oldalán.

Az Országos Rendőr-főkapitányság nemrég jelentette be, hogy egy évre visszamenőleg felülvizsgálják az összes kapcsolati erőszakkal kapcsolatos ügyben tett feljelentést országszerte, valamint azokat a nyomozásokat is, amelyeket bűncselekmény hiányára vagy bizonyíték hiányára hivatkozva zártak le. Az országos rendőrkapitány elrendelte a folyamatban lévő ügyek fokozott szakirányítói felügyeletét is.

Mindez azután történt, hogy a Budapesten megölt japán nő többször kért segítséget a rendőrségtől, feljelentést is tett, de hiába, holott a volt férje, egy ír állampolgár egyszer azt is írta neki, hogy „fájdalmas, lassú halált fogsz halni”.

Végül a rendőrség február 4-én bejelentette, hogy a kamerafelvételek megvizsgálása után „fordulat állt be a nyomozásban” és már emberölés miatt nyomoznak. Nem sokkal később letartóztatták a volt férjet, majd a rendőrségen is belső vizsgálat indult a nő novemberi elutasított feljelentése miatt, öt belvárosi rendőrrel szemben pedig fegyelmi eljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik