Belföld

Belső vizsgálatot indított a rendőrség a meggyilkolt japán nő novemberi elutasított feljelentése miatt

Belső vizsgálatot indított a rendőrség a Budapesten meggyilkolt japán nő korábban elutasított feljelentése miatt – írja a Blikk. Az értesülést a BRFK a Telexnek is megerősítette, és közölték: a belső vizsgálat eredménye jövő hétre várható. A Blikk úgy tudja, hogy három rendőr ellen indult fegyelmi, amiatt, hogy a volt férjét tavaly novemberben zaklatás miatt feljelentő japán nő ügyében akkor nem indult nyomozás.

Mint ismert, január 29-én meghalt egy japán nő egy V. kerületi lakásban. A rendőrség első vizsgálatai alapján kizárták az idegenkezűséget és azt állították, hogy a nő „az ágyában dohányozhatott, és ez okozhatta a tüzet”, ami a halálához vezetett.  A Patent Egyesület azonban közleményben jelezte, hogy az áldozattal másfél éve kapcsolatban álltak, és több feljelentést is tett a volt férje ellen, a rendőrség azonban ezekkel nem foglalkozott.

Kedden a rendőrség bejelentette, hogy fordulat volt az ügyben, és mégis gyilkosságként kezelik, a gyanúsított pedig az áldozat volt férje, akit őrizetbe is vettek. Másnap pedig a rendőrség bocsánatot kért, mert a BRFK a Facebook-oldalán helyenként vicceskedve, olykor cinikusan, máskor kioktató módon reagált a kommentekre akkor, amikor még a hatóság úgy tudta, hogy a nő baleset következtében vesztette életét.

Kapcsolódó
„Meneküljenek! Fogják, ami nélkül nem tudnak élni, és ne nézzenek hátra!” – súlyos problémákat jelez a meggyilkolt japán nő ügye
Mérő Vera jogvédőt, Gál András ügyvédet és Végh József kriminálpszichológust kérdeztük a tragédia apropóján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik