76 éves korában elhunyt Návai Anikó újságíró-műsorvezető, aki számos hollywoodi sztárral készített interjút a pályafutása során – írja a Blikk. Az nlc.hu információi szerint Návainak egy évvel ezelőtt súlyos agyvérzése volt.
Návai Anikó Szegeden született, 1973-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ezt követően, 1973-ban kezdett el dolgozni szerkesztőként a Magyar Rádióban. Nyolc évvel később, 1981-ben a férjével, Skorka Györggyel az USA-ba költözött, először Miamiben, majd New Yorkban telepedtek le. Návai az egyetlen magyar tagja volt 23 éven keresztül, 2000-től kezdve Golden Globe-díjakat odaítélő Hollywood Foreign Press Associationnek.
2012 és 2016 között a Magyar Televízióban Szeretettel Hollywoodból címmel vezetett műsort. 2016 és 2017 között a TV2 műsorvezetője volt, majd ezután az AMC-nél dolgozott. 2019-ben könyve jelent meg Andy Vajnáról (Mr. Hollywood, Mr. Hungary). Rendszeresen publikált a Nők Lapjában.
2021 júliusában plagizált Scarlett Johansson-interjúval került reflektorfénybe: máshol megjelent interjúból ollózott részleteket adott el exkluzív, saját interjúként a Nők Lapja számára, aminek következtében a lap azonnal megszakította az együttműködést Návaival.
Márk fia ma már Cadence Valentine néven él, egy Los Angeles-i LMBTQ+ szervezetnél dolgozik mentálhigiénés szakemberként. 2011-ben nemet váltott, 2012-ben pedig nevet.
- Az újságíró-műsorvezetőtől azóta Vajna Tímea,
- Vastag Csaba,
- illetve Havas Henrik is elbúcsúztak a közösségi oldalaikon.
- Návai 10 legjobb hollywoodi interjúját ide kattintva lehet visszanézni,
- a nap folyamán előkerült továbbá egy vele készült 2019-es interjú is, melyben a legkedvesebb gyerekkori emlékét is felidézte.