Belföld

Ellátás nélkül elküldték az erős hasi fájdalomra panaszkodó beteget a sürgősségiről, másnap hajnalban meghalt

Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt két kórházi dolgozó ellen, akik a betegfelvevő pulttól kórházi ellátás helyett háziorvoshoz irányítottak egy férfit, így a beteg másnap hajnalban meghalt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a két nő diszpécserként, illetve mentőtisztként dolgozott egy miskolci kórház sürgősségi betegellátó osztályán. A férfi 2021 szeptemberében erős hasi fájdalomra, hányásra és folyamatos csuklásra panaszkodva kereste fel az intézményt, ahol a diszpécser háziorvoshoz vagy ügyeletes orvoshoz irányította.

Ezt a betegfelvételi feladatokkal megbízott, mentőtisztként dolgozó vádlott is tudomásul vette, és azt javasolta a betegnek, hogy a tüneteire szedjen B6 vitamint. A beteg másnap hajnalban az otthonában meghalt. A közlemény szerint a vádlottak megsértették a foglalkozási szabályokat azzal, hogy nem végezték el a betegfelvételt, így a sértett intézeti keretek közötti kivizsgálása sem történt meg, pedig azzal a kórfolyamat egyértelműen tisztázható lett volna.

Szakszerű ellátás nélkül elküldték a férfit, ezzel közvetlenül veszélyeztették az életét, a testi épségét és az egészségét. A két nő cselekménye a sértett halálával közvetlen ok-okozati összefüggésben áll – írták. Az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetést kért a büntetlen előéletű vádlottakra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik